.Net kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: .Net

A Samsung összefog a Microsoft.NET közösséggel, hogy támogassa a Tizen alkalmazások fejlesztését

A Samsung nyílt forráskódú projektekben működik együtt a Microsofttal, hogy a jelenleg forgalomban lévő 50 millió Tizen alapú Samsung eszközön elérhetővé tegye a .NET támogatást.

2016. november 17. 12:44

Öt egyszerű lépésben .NET-ről Linuxra

A Mono projekt a Novell által támogatott nyílt forráskódú fejlesztési kezdeményezés, amely a .NET alkalmazások meglévő kódbázisát felhasználva lehetővé teszi annak futtatását Linux, UNIX és Mac OS X rendszereken is, miközben a fejlesztők továbbra is a megszokott Visual Studio fejlesztői környezetben dolgozhatnak tovább.

Kulcsszavak: Novell Linux .Net
2010. március 24. 14:20

Megjelent a PowerBuilder 12 bétája

A Sybase közzétette a népszerű vállalati fejlesztőeszköz, a PowerBuilder teljesen megújult, 12-es verziójának előzetesét. A PowerBuilder 12 lehetővé teszi a fejlesztőknek, hogy a létező leggyorsabb és leginkább költséghatékony módon tudjanak üzleti, adatbázis-intenzív alkalmazásokat fejleszteni .NET platformra.

2009. szeptember 1. 11:14

IT Factory: hálózatbiztonsági és .NET oktatás újszerűen

Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a magasan képzett informatikusok hiányából fakadó munkaerő-piaci probléma enyhítésére november elején ezer informatikai szakember képzésébe kezdenek.

Kulcsszavak: .Net NetAcademia oktatás
2008. szeptember 30. 17:01

A Novell bejelentette a MonoDevelop fejlesztőkörnyezetet

A Novell bejelentette a MonoDevelop 1.0 elérhetőségét. A Mono keretrendszerhez készült nyílt forráskódú fejlesztőeszköz támogatja a Microsoft Visual Studio projektformátumait, valamint a C és más programozási nyelveket. A MonoDevelop használatával a fejlesztők olyan asztali és ASP.NET webes alkalmazásokat írhatnak, amelyek Linux és Mac OS X rendszereken futnak. A MonoDevelop megkönnyíti a fejlesztők számára a Visual Studio használatával készült .NET alkalmazások portolását Linux és Mac OS X rendszerekre, és segítségével mind a három platformra készült alkalmazásokhoz csak egyetlen kódbázist kell fenntartani.

Kulcsszavak: Novell .Net
2008. március 21. 12:03

Befejeződött a Microsoft WTW ’07 .NET Fejlesztői Versenye

A verseny játékos problémamegoldás keretében főleg a hálózati kommunikációra és az algoritmusokra fókuszált.

2007. december 5. 15:34

Fish a PowerBuilder négylépcsős.NET integrációjáról

A múlt héten Bécsben rendezték meg a Sybase cég PowerBuilder .NET témájú nemzetközi konferenciáját, amelyre a térség PowerBuilder fejlesztőcégeinek képviselőit hívták meg. A szakmai eseményen David Fish, az amerikai cég technológiai evangelistája elemezte a PowerBuilder 11-es változatát és mutatta be a termék fejlesztésében fontos négy fő lépést.

2007. október 27. 13:42

A Microsoft megnyitja a .NET Frameworks forráskódjait

A Microsoft hamarosan megnyitja .NET könyvtárainak forráskódját, s ezentúl bárki betekintést nyerhet majd az ez idáig féltve őrzött titkokba.

Kulcsszavak: Microsoft .Net
2007. október 5. 18:36

Széles körű .NET támogatás a PowerBuilder 11-ben

A Sybase idén nyáron jelentette meg a PowerBuilder 11-es verzióját. A hatékony 4GL fejlesztőeszköz új verziója immár széles körű .NET támogatással rendelkezik, és számos olyan új funkcióval gyarapodott, amelyek nagyban megkönnyítik az adatközpontú üzleti alkalmazások fejlesztését.

Kulcsszavak: Sybase .Net
2007. szeptember 20. 13:01

Új minőség a számítógépes grafikában

Hazánkban először kerül bemutatásra a számítógépes grafikai megoldások terén új minőséget képviselő Windows Presentation Foundation. A Windows Vistához és a .NET 3.0-hoz kapcsolódó megoldást a Microsoft rendszermérnökei gyakorlati példákon keresztül ismertetik az április 24-ei NetAcademia MesterQrzuson.

Kulcsszavak: grafika .Net Windows Vista
2007. április 10. 13:31

A Novell Mono projektje kiterjeszti a Microsoft .NET keretrendszert Linuxra

A Novell bejelentette a Mono 1.2 béta változatát, amely támogatást biztosít a Microsoft Windows.Forms elemekhez, ezáltal megkönnyíti a kliensoldali .NET alkalmazások portolását Linux-ra.

Kulcsszavak: .Net Linux Novell
2006. május 17. 14:12

Microsoft: SQL Server 2005, Visual Studio 2005 és BizTalk Server 2006

A Microsoft SQL Server 2005, a Visual Studio 2005 és a BizTalk Server 2006 múlt heti bejelentésével a Microsoft alkalmazásplatformjának új generációját indította útjára. A Visual Studio 2005 első ízben megjelenő Express változatai a programozással most ismerkedő hobbifejlesztők, egyetemisták kezébe is nagy teljesítményű, ugyanakkor könnyen kezelhető és hozzáférhető eszközöket adnak.

Kulcsszavak: Microsoft .Net fejlesztés
2005. november 16. 19:05

Sun-MS: a Java EE és a .NET integrációjának döntő lépése

A Sun Microsystems bejelentette, hogy a Java szoftver technológia és a Microsoft .NET programozási platform jobb együttműködése érdekében a Santa Clara-i cég elősegíti a Windows Communication Foundation-nel (WCF) való együttműködést, a meghatározó webszolgáltatási (WS) specifikációk nyílt forráskódú megvalósításával.

2005. november 6. 17:26

A Borland új funkciókat biztosít a Microsoft Windows és a .NET alkalmazások leszállításának gyorsítására

A Borland Software Corporation bejelentette Borland Delphi és Borland C++ Builder gyors alkalmazásfejlesztési (rapid application development, RAD) környezeteinek új verzióját, amelynek régebbi kódneve “DeXter" volt. A hatékony új termelékenységi és teljesítménynövelő funkciókkal felruházott Borland Delphi 2006 és C++ Builder 2006 - valamint az új C# Builder 2006 - célja, hogy lehetővé tegye a szoftvercsapatok számára a monoton feladatok kiszűrését, és ily módon rövid idő alatt és költséghatékonyan szállíthassanak vállalati szintű Windows alkalmazásokat.

Kulcsszavak: .Net Borland
2005. október 16. 11:32

Új fejlesztői segédeszközök

S. Somasegar, a Microsoft Corporation fejlesztői üzletágának vezető alelnöke a "VSLive! San Francisco 2005" konferenciáján megtartott előadásában új vállalati fejlesztői eszközöket is bemutatott.

Kulcsszavak: Microsoft .Net fejlesztés
2005. február 19. 13:30

Az eBay passzolta a Microsoft Passportot

Az eBay közölte, hogy a továbbiakban nem lehet belépni az eBay-re az MS Passport .NET azonosítással. Helyette a regisztrációkor megadott azonosítót és jelszavat kell használni...

2005. január 24. 10:45

Kiadták a .Net keretrendszer első átfogó frissítését

A Microsoft elérhetővé tette a a.Net Framework 1.1-es változatának első átfogó frissítését, mely biztonsági javításokat és új funkciókat kínál.

Kulcsszavak: Microsoft .Net
2004. szeptember 3. 21:00

Új termékek és kezdeményezések a TechEd Europe konferencián

Az évente megrendezett TechEd Europe konferencia első napján Amszterdamban a Microsoft számos új terméket és kezdeményezést hozott nyilvánosságra a szoftverfejlesztők, ágazati partnerek és számítástechnikai szakemberek részére.

Kulcsszavak: Microsoft .Net konferencia
2004. július 1. 16:05

SAP NetWeaver-Microsoft .NET: szorosabb integráció

A Microsoft és az SAP részletes ütemtervet tettek közzé stratégiai platformjaik, a Microsoft .NET és a SAP NetWeaver szorosabb integrálására.

Kulcsszavak: Microsoft .Net SAP
2004. június 3. 13:30

Új SZAK könyv a .NET Framework programozásáról

Megjelent a SZAK standján a Microsoft szoftver architektúra közeli és távoli jövőjét alapjaiban meghatározó .NET keretrendszer programozását tárgyaló könyv, a Budapest Műszaki Egyetem szoftverfejlesztő kutatóiskolájában alkotó szerzők jóvoltából.

2004. május 25. 09:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14