Cisco-hu kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: Cisco-hu

Új ügyvezető a Cisco Magyarország élén

Új ügyvezető igazgatója van márciustól a Cisco Systems Magyarország Kft.-nek, Horváth Krisztina a vállalat kereskedelmi, marketing- és műszaki tevékenységének irányítása mellett a közel 300 hazai partnercéggel való együttműködésért is felel - közölte a hálózati berendezésgyártó és szolgáltató amerikai cég leányvállalata.

Kulcsszavak: Cisco-hu CIO Cisco
2014. március 3. 13:09

Tizenharmadik alkalommal díjazta hazai partnereit a Cisco

A Cisco Magyarország tizenharmadik alkalommal adta át az „Év Magyarországi Cisco Partnere” díjat, amelyet idén 7 különböző kategóriában ítélt oda a közös sikerekhez leginkább hozzájáruló hazai partnereknek.

Kulcsszavak: +céginfo Cisco-hu Cisco
2013. október 10. 08:40

Megbízott ügyvezető igazgató a Cisco Magyarország élén

2013. augusztus 1-től megbízott ügyvezető igazgatóként Dalos Ottó irányítja a Cisco Magyarország tevékenységét. Elődje, György László új területen folytatja szakmai pályafutását. György László 7 év után távozik a Ciscótól, amely ezúton is szeretné megköszönni László munkáját és a vállalat sikereihez való hozzájárulását.

Kulcsszavak: Cisco Cisco-hu CIO
2013. augusztus 1. 11:25

FutureZone 2.0: T-Systems és Cisco közös fejlesztések

A T-Systems Magyarország új, Budafoki úti épületében megnyílt a FutureZone 2.0 innovációs központ. A Cisco legújabb technológiáira épülő központ az IP alapú hálózati megoldásokra – így videóra, együttműködéses megoldásokra és adatközponti technológiára – fókuszál. A központban jelenleg folyó munka elsősorban e technológiák cloud alapú megoldásaira épít, míg a közeljövő projektjei között a zöld IT, a biztonságos wifi illetve az informatika innovatív egészségügyi alkalmazása szerepelnek.

2012. október 10. 12:13

Egyre jobban támadják a mobilt az internetes bűnözők

A Cisco éves biztonsági jelentése szerint 2010-ben világszerte első alkalommal csökkent az internetes levélszemét mennyisége, viszont egyre többször támadják a mobileszközöket.

2011. február 7. 08:40

Cisco Expo, holografikus találkozásokkal

Magyarországon - és egyben a régiónkban is - elsőként a Cisco Expo színpadán láthatnak a nézők olyan virtuális, teljes életnagyságban folyó beszélgetést, amelyhez hasonlót évtizedekkel ezelőtt a Csillagok Háborújában ismerhettünk meg, akkor még fikcióként.

Kulcsszavak: konferencia Cisco-hu Cisco
2010. november 21. 11:55

Az alapvető számítástechnikai ismeretek terjedését segíti a Neumann Társaság és a Cisco Hálózati Akadémia Program

A Cisco Hálózati Akadémia Program a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság – az ECDL hazai programirodájaként – olyan pilot programot indított útjára Nagykanizsán, amely informatikai alapismeretek minél gyorsabb és szélesebb körű terjedését segíti elő.

Kulcsszavak: oktatás ECDL Cisco-hu NJSZT
2010. november 15. 17:03

Hálózati informatikai szakemberek elhelyezkedését elősegítő együttműködés

Stratégiai megállapodást írt alá a Profession.hu és a HTTP Alapítvány, a Cisco Hálózati Akadémia magyarországi szolgáltató központja. A megállapodás értelmében Magyarország piacvezető állásportálja ezentúl a nemzetközi informatikai szakemberképző hálózat hivatalos hazai állásközvetítő partnereként segíti a képzésből kikerülő informatikai szakemberek elhelyezkedését. Továbbá a két szervezet  szorosan együttműködik a jövőben a IT-szektor hiányszakmáiban tanulni vagy elhelyezkedni kívánó fiatalok támogatásában.

Kulcsszavak: karrier Cisco-hu Cisco
2010. október 22. 20:10

Informatikai Biztonság Napja 2010: gazdagodó tematika, illusztris vendégek két napon át

Szeptember 28-29-én hatodszorra jelentkezik a kétnaposra bővült „Informatikai Biztonság Napja” (ITBN. A szervezők közel 1200 IT szakember érkezését várják. Az eseményen a világ vezető biztonságtechnikai szakemberei és cégei mellett vendégek lesznek olyan neves személyek, mint Rubik Ernő vagy Craig Balding, a Cloud Security Alliance alapítója, továbbá az ITBN vendége lesz a magyar és az európai adatvédelmi biztos, Jóri András, Peter Hustinx is. Az ITBN továbbra is ingyenes, ám regisztrációhoz kötött.

2010. szeptember 11. 15:05

Megkezdte működését a FutureZone

Június 30-án megnyílt a Magyar Telekom és a Cisco innovációs központja, amelynek létrehozását ez év márciusában jelentette be a két vállalat. A FutureZone nevű központ a Magyar Telekom Csoporthoz tartozó KFKI Rendszerintegrációs Zrt. telephelyén található. A Cisco legújabb technológiáin alapuló fejlesztési centrum kiemelten a különböző technológiák integrációjával új, innovatív, és egyben piacképes megoldások és szolgáltatások létrehozását célozza.

2010. július 1. 11:55

Idén is vannak magyar győztesek a Cisco Hálózati Akadémia közép-európai versenyén

Hat ország 39 versenyzőjének részvételével folyt az idei nemzetközi hálózati informatikai verseny a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolában.

2010. június 29. 10:24

Naprakész tudatosítás a Datacenter Napon

Mintegy 50 fő részvételével "Adatközpont Napot" tartott ma Budapesten a Synergon Rendszerintegrátor Kft. és a Cisco Systems Magyarország Kft. Ezen négy előadás hangzott el: adatközpontok Cisco Nexus platformon, integrált Cisco Unified Computing System (UCS) megoldások, IP biztonsági kamerák és hálózat alapú rögzítés, virtualizáció VMware alapokon.

2010. március 10. 13:00

Virtualizáció a hazai vállalatoknál: fókuszban a szerverek

A Cisco Magyarország közelmúltban végzett kutatása szerint a hazai cégek a virtualizáció előnyeit leginkább a szerverek terén ismerték fel, a motivációkat tekintve pedig az erőforrások hatékony kihasználása áll az élen.

2010. február 12. 10:12

Ötéves az Informatikai Biztonság Napja - IT-biztonság a gyakorlatban

Az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) 2009. szeptember 24-én a korábbiaknál nagyobb helyszínen, a Cinema City Arénában és 1200 fő IT szakember részvételével kerül megrendezésre. Az idén ötéves eseményre a támogatók jóvoltából még ingyenes a belépés, de csakis regisztrációval juthatnak be az érdeklődők a szakma legjavát képviselő előadásokra.

2009. szeptember 9. 17:32

Új ügyvezető igazgató a Cisco Magyarországnál

2009. március 31-től György László a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója.

Kulcsszavak: Cisco-hu CIO
2009. április 1. 08:25

Regionális Cisco Akadémia lett a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara

A műszaki informatikai kar közel fél év előkészítő munka után és négy új partnerintézmény bekapcsolódását követően elnyerte a „Regionális Akadémia” státuszt. Az akadémia így a korábbi feladatain túlmenően a csatlakozó partnerintézmények felé folyamatos szakmai támogatást és oktatói képzést is biztosít.

Kulcsszavak: Cisco-hu oktatás
2008. december 4. 09:42

Havidíjas informatikai csomag kkv-knak

A T-Systems és a Cisco új szolgáltatása szélessávú internetet, IP telefonszolgáltatást, alközponti és számítógépes hálózatüzemeltetést, biztonsági funkciókat és modern irodai készülékeket nyújt kezdeti beruházás nélkül, tervezhető havidíjért.

Kulcsszavak: T-Systems-hu Cisco-hu kkv
2008. november 21. 06:27

Cisco Expo: központban a videó, a virtualizáció és az együttműködés

Az idei Expo kiemelt témái – a hálózatokhoz kapcsolódó felhasználói trendeknek megfelelően – a videó, a virtualizáció és a kollaboráció. A rendezvény helyszíne ismét az Európa Kongresszusi Központ, ahol a két nap alatt több mint 60 előadással várják a résztvevőket.

Kulcsszavak: Cisco kiállítás Cisco-hu
2008. november 14. 09:10

IP telefónia biztonsága a téma az ITBN-en

A Cisco már hagyományosnak nevezhető módon kimelt támogatóként jelenik meg az Informatika Biztonság Napja (ITBN) rendezvényen, ezzel is szimbolizálva az IT biztonság melletti elkötelezettségét. Mivel a cég neve szinte egybeforrt a modern infokommunikáció technológiájával, kézenfekvőnek tűnik az idei témaválasztás, az IP telefónia biztonsága.

2008. szeptember 22. 17:48

Cisco: egységes kis- és középvállalati termékportfólió

A Cisco részeként működő Linksys divízió Business sorozatú termékei bekerülnek a cég kkv-portfóliójába, és ezzel együtt a kisvállalati  partnerprogramok integrációjára is sor kerül.

Kulcsszavak: Cisco-hu Cisco Linksys kkv
2008. augusztus 15. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14