IT kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: IT

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon.

2024. március 20. 10:09

A kihívások közepette is még mindig a bootcamp-es junior fejlesztőké a jövő

Az utóbbi hónapokban több baljós hangulatú hír is felütötte a fejét az IT piaccal kapcsolatban. Pár hónapja bezárt az ország egyik legismertebb programozó bootcampje, nemrég pedig egy jelentősebb online programozóiskola is csődöt mondott. Az enyhe visszaesés más iparágak mellett az IT világát is elérte, ám ez nem azt jelenti, hogy a kódiskolák már túllennének a fénykorukon. Sőt!

2024. március 17. 13:31

Ezek a legmenőbb IT ismeretek

Az IT szakemberek számára a mesterséges intelligencia és a különböző programnyelvek elsajátítása csupán a szakmai fejlődés egyik oldala. Emellett olyan ismeretek elsajátítására is szükség van, mint az agilis fejlesztés, a projektben gondolkodás vagy a hatékony kommunikáció. A K&H ezért is indít start IT kihívást pályakezdő vagy épp fejlődni vágyó informatikus csapatok számára, hogy pénzügyi és beyond banking projekteken keresztül megismerhessék ezeket a képességeket, és akár saját fejlesztésüket is megvalósíthassák. 

Kulcsszavak: IT informatika
2024. március 16. 10:24

Kutatás: rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

Bár a gazdasági visszaesés jelei szinte az élet minden területén érzékelhetőek, a cégek nem az éves IT költségvetésük terhére próbálnak meg lefaragni a működésük költségeiből, csupán optimalizálják azt, ez derül ki a ServerElite átfogó kutatásából. A felmérés eredményei szerint a nagyobb felhasználók jelentősebb mértékben próbálják kiszervezni a feladatokat, míg a közepes vállalkozások inkább választják a dobozos termékeket. Az IT eszközök tekintetében még komolyabb költségcsökkentés rajzolódik ki, a legtöbben a használt szerverek beszerzésében látják a hosszú távú megoldást.

2023. augusztus 27. 16:55

Idén sem az IT-n spórolnak a vállalatok

2023-ban az informatikai kiadások világszerte elérhetik a 4,5 ezer milliárd dollárt, ami 2,4%-kal múlja felül a tavalyi informatikai költségeket. Ez a növekedés jóval nagyobb lenne, ha sok cég és magánszemély nem halogatná a meglévő hardver-eszközeinek cseréjét, a recessziós kilátások miatt – áll a Deloitte legfrissebb elemzésében.

2023. március 11. 10:19

A szolgáltatásmenedzsment jövője: tanuljunk az IT-tól!

Az IT szolgáltatásmenedzsment megjelenése átalakította a vállalatok IT működését, ami ezáltal hatékonyabbá, stabilabbá és gyorsabbá vált. A szervezeti fejlődés következő szintje a legjobb gyakorlatok kiterjesztése az üzleti háttérfolyamatokra is, egységes vállalati szolgáltatásmenedzsmentet (ESM) alakítva ki. Erre támaszkodva a cégek bővíthetik értékteremtési lehetőségeiket, új képességeket alakíthatnak ki, működési hatékonyságot növelhetnek, vagy épp költségmegtakarítást érhetnek el. Az ESM bevezetése azonban hosszú folyamat, és szorosan épül az IT szolgáltatásmenedzsmentben szerzett tapasztalatokra.

2023. február 18. 10:25

Központi IT rendszerek cseréje: változáskezelés nélkül nem megy

Az üzleti folyamatokhoz kapcsolódó core rendszerek olyan szoftverek, amelyek átszövik az üzleti működés nagy részét és támogatják a vállalat legtöbb tranzakcionális tevékenységét. Egy ilyen rendszer kiváltására a vállalat életében viszonylag ritkán kerül sor, vannak azonban olyan tényezők és indokok, amelyek megkövetelhetik ezt. Ilyenek lehetnek a vállalat üzleti változásai, a jelenlegi szállítókkal kapcsolatos problémák, vagy a core rendszer verzióváltása miatti külső nyomás.

Kulcsszavak: Deloitte IT informatika
2023. február 14. 09:55

Budapestre figyelt a nemzetközi IT világ

Hogyan használja a mesterséges intelligenciát úttörő megoldásaihoz a világ egyik vezető optoelektronikai cége? Milyen a sikeres IT termékmenedzsement egy induló startupnál és egy többszáz fős vállalatnál? Milyen módszerekkel találja meg az utat a fogyasztók szívéhez egy felhasználói élménnyel foglalkozó specialista? 

2022. október 10. 14:20

Kidurranhat az IT lufi? Amerikában már elkezdődtek a leépítések…

A kezdődő globális válság jelei már az IT-ban is látszanak. Legalábbis így látja Eyal Zucker, a digitális fejlesztésekre szakosodott világcég, az Exadel budapesti irodájának vezetője, aki szerint hamarosan kihívásokkal teli átalakulásokkal nézhet szembe az eddig fénysebességgel száguldó szektor.

2022. augusztus 29. 14:15

Nem vágynak vissza az irodába az IT-s munkavállalók

Nem hiányzik a napi akár többórás ingázás, a dugóban üldögélés az IT-szektor dolgozóinak. A No Fluff Jobs, az innovatív nemzetközi IT-állásportál legújabb kutatása arra is rámutat, a munkavállalók egyértelműen pozitív hatásokat tapasztaltak úgy a termelékenységükkel, mint a magánéletükkel kapcsolatban. 

2022. július 8. 15:58

Rejtőzködő energiavámpírok az IT-üzemeltetésben

Napjainkban a vállalatok számára az jelenti az egyik legnagyobb kihívást, hogy a fejlődés érdekében modernizálniuk kell rendszereiket, miközben folyamatosan fenn kell tartaniuk a napi működésüket is, nehogy lemaradjanak a piaci versenyben. Ilyen körülmények között nehéz meghatározni, mire fókuszálják az erőforrásokat az IT-részlegekben. A Micro Focus szakértői szerint jó kezdet például, ha kiiktatják azokat az elemeket, amelyek feleslegesen emésztenek fel időt, munkát és erőforrásokat. Íme a három leggyakoribb ilyen jellegű, „energiavámpír” terület.

2022. július 8. 13:59

Bölcsésznőkből lesznek az informatikusok

A No Fluff Jobs, az innovatív nemzetközi IT-állásportál legújabb kutatása a nők IT-piaci esélyeit és lehetőségeit vizsgálta nem csupán a már a szektorban dolgozó nők, hanem azok között is, akik szakmai karrierjüket ezen a területen képzelik el a jövőben. 

2022. május 25. 20:31

Az IT működést is elérte az automatizáció

Egyre bonyolultabb az a környezet, amiben a vállalatok működnek, és ez a kompexitás gyorsuló ütemben nő. Ezzel szemben az IT számára egyre kevesebb kompromisszumra adnak lehetőséget a szolgáltatásminőségre és a rendelkezésre állásra vonatkozó üzleti követelmények. Az élenjáró IT vezetők ezért arra törekednek, hogy alapjaiban reformálják meg szervezetük működését. Ennek legfőbb eszköze az ismétlődő, manuális rutinok és folyamatok azonosításával az operatív feladatok újratervezése és automatizálása. A változás csak fokozatosan érhető el, az eredmény azonban megéri a befektetett energiát: racionalizált ütemtervek, gyorsabb IT delivery, hatékonyabb és stabilabb IT működés – állapítja meg a Deliotte legfrisebb Tech Trends tanulmánya.

2022. február 2. 16:52

Magyarország a korelnök a régió informatikusai között

Toronymagasan a magyar IT szakemberek tanulnak tovább a legtöbben az érettségit követően – derül ki a No Fluff Jobs állásportál legújabb nemzetközi kutatásából. A vállalat reprezentatív felmérésében 5 közép-kelet – európai ország, több mint 4000 szakembere vett részt. 

2021. november 12. 11:13

Pandémiás dominóhatás súlyosbítja az IT szakemberhiányt

Egy keresett programnyelvhez értő szenior fejlesztő havi bérigénye ma Magyarországon egymillió-háromszázötvenezer forint. Ez tizenöt százalékkal magasabb, mint a koronavírus-járványt megelőző időszakban. A pandémia digitalizációs dominóhatást indított el, melynek következtében soha nem látott ütemben nő az informatikai szakemberek iránti igény. Meddig győzi a versenyt a hazai gazdaság?

Kulcsszavak: informatika IT ITmap
2021. július 27. 10:04

IT szakmai kisokos - mit takarnak az IT pozíciók?

Továbbra is kiemelkedő fizetésekkel lehet kalkulálni az IT munkakörökben. Hogy ezek közül melyek a legnépszerűbbek vagy a leggyakoribbak, és hogy pontosan mit is jelent egy kimagasló fizetés, az kiderül a Bluebird IT piaci körképéből. 

Kulcsszavak: Bluebird IT informatika
2021. július 8. 09:56

Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

A történelem során 2021-ben először haladja meg a 4 ezer milliárd dollárt a nagyvállalatok IT működésre és fejlesztésre fordított kiadása. Négy olyan ország van csupán, ahol a nominális nemzeti össztermék meghaladja ezt az összeget: az USA, Kína, Japán és Németország.

2021. június 7. 17:38

Tévedés él a legtöbb ember fejében az IT szakmákról

A pályaváltók és a pályaválasztás előtt álló fiatalok jóval kevesebb IT területhez kapcsolódó szakmát ismernek, mint amennyi van - ez derül ki egy friss kutatásból. Az online kérdőíves felmérés válaszadói 21 megadott szakmának átlagban még a felét sem ismerték, ugyanakkor kiderült az is, minél magasabb a végzettsége valakinek, annál tájékozottabb a vizsgált területen is. Érdekesség, hogy a kitöltők 80 százaléka szerint a logikus gondolkodás és a problémamegoldó képesség szükséges feltétele az informatikai területen való elhelyezkedésnek, míg a jó beszédkészséget csak 8 százalék jelölte meg.

2021. május 29. 14:51

Továbbra is nagy az informatikusok iránti kereslet

Tavaly, ahogyan a legtöbb iparág területén, úgy az IT munkaerőpiac területén is jelentős változások történtek, ami még a 2021-es évet is meghatározza. Van-e még hiány, az AI valóban csökkenti-e az IT állások számát és mi várható idén? Íme, a Bluebird IT munkaerőpiaci körképe.

2021. április 8. 09:49

Három hónapig ingyenesen foglalkoztathatók IT-s diákok

2021 év elején újabb lehetőség nyílt IT munkaerő-utánpótlásra, amelynek keretében azon mikro-, kis- és középvállalatok, akik főtevékenysége az IKT iparágba tartozik, személyenként 240 óra erejéig (azaz kb. 3 hónapig) ingyenesen foglalkoztathatnak informatikus juniorokat. Az elmúlt két hónapban 118 hazai cég élt a lehetőséggel – ezzel a kvóta több mint felét kiaknázták.

2021. március 25. 16:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14