Microsoft Student Partner kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: Microsoft Student Partner

A Microsoft elsőszámú felhőguruja tanította a jövő fejlesztőit

A felhőalapú alkalmazások világába nyerhettek ingyenes betekintést a Microsoft Student Partner (MSP) program résztvevői: az Azure Red Shirt Dev Tour Germany 2018 két állomásán a Microsoft „vörösingese”, az emblematikus piros pólójáról ismert Scott Guthrie Münchenben és Berlinben tartott előadásokat és workshopokat a fiatal fejlesztőknek január 17-én és 18-án. A rendezvényen részt vevő MSP-k egyenesen a Microsoft első számú felhőszakértőjétől kaphattak tippeket és iránymutatást, és továbbképezhették magukat a felhőalapú kódolás területén.

2018. január 23. 14:39

A Microsoft mentorprogrammal segíti a hallgatókat

A pályakezdők előtt álló egyik legnagyobb kihívás a álláskeresésben az, hogy a munkaadók gyakran többéves tapasztalatot várnak el a munkakeresőktől, akár a frissdiplomásoktól is. Éppen ezért egyre nagyobb igény mutatkozik olyan mentorprogramokra, amelyek jól használható, gyakorlati tudást és ismereteket nyújtanak. A Microsoft Student Partner (MSP) program erre az igényre nyújt megoldást.

2017. július 25. 12:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15