Tech Data kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Tech Data

A Tech Data hozzávetőleg 750 millió dollárt fordít a digitális transzformáció felgyorsítására
Az Apollo Global Management magántőke-társaság befektetői által végzett akvizíciót követően a Tech Data bejelentette, hogy hozzávetőleg 750 millió dollárt tervez befektetni a digitális transzformációt elősegítő kezdeményezésekbe az elkövetkező öt évben. A beruházással a Tech Data azon stratégiáját kívánja erősíti, melynek célja azoknak az innovációknak a felgyorsítása, melyek révén sokrétűbb tapasztalatokat és magasabb fokú agilitást biztosíthatnak a vállalkozásoknak a technológiai ökoszisztéma minden területén.

Már a TIBCO adatanalitikai megoldásai is elérhetőek a Tech Data-nál
A Tech Data bejelentette, hogy a valós idejű üzleti adatelemző szolgáltatásokat kínáló TIBCO Software termékeit egyedüli forgalmazóként teszi elérhetővé a kelet-európai régióban, köztük Magyarországon is.

Robotizált folyamatautomatizációs szolgáltatások a Tech Data kínálatában
Új big data és mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásportfóliót tett elérhetővé több európai országban, köztük hazánkban is a Tech Data, miután partneri szerződést kötött a rutinszerű irodai munkafolyamatokat automatizáló Automation Anywhere-rel.

Új vezető a Tech Data délkelet-európai régiójának élén
A Tech Data bejelentette, hogy szeptember 13-ától Sirma Ozkan Eren vette át a vállalat délkelet-európai régiójának irányítását. A török származású szakember ügyvezető igazgatóként a Tech Data magyarországi leányvállalatának és az adriai régióban található – horvát, szerb és szlovén – önálló képviseleteinek, valamint a Tech Data partnerhálózattal rendelkező országok, úgymint Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Koszovó, Macedónia és Montenegró vezetéséért felelős.

A Barracuda Networks felhő-alapú biztonsági megoldásai a Tech Data hazai kínálatában
A Tech Data bejelentette, hogy a közép-kelet-európai régió több országában, köztük Magyarországon is felveszi kínálatába a felhő-alapú biztonsági megoldásokat nyújtó Barracuda Networks egyes termékeit.

A Microsoft az „Év globális partnere 2018” díjjal tüntette ki a Tech Data-t
A Tech Data bejelentette, hogy elnyerte a Microsoft „Év globális partnere 2018” díját, mint az „Év indirekt szolgáltató partnere”. Az elismerést a Tech Data az innováció, illetve a Microsoft technológiák felhasználói megoldásokká implementálása terén mutatott eredményei alapján érdemelte ki.

Microsoft mennyiségi licencértékesítés a Tech Data-nál
A Tech Data bejelentette, hogy a Microsoft-tal újabb megoldásportfólióra vonatkozó viszonteladói szerződést kötött Magyarországon. A disztribútor stratégia partnere felhőszolgáltatásai mellett, immár mennyiségi licenceit is értékesíti ügyfeleinek.

IQRF-partnerséggel erősíti európai IoT-kínálatát a Tech Data
A Tech Data bejelentette, hogy stratégiai partnerségi megállapodást kötött az IQRF Alliance-szel. A Tech Data első informatikai forgalmazóként csatlakozik az olyan ökoszisztémák kiépítésével foglalkozó vállalatokat és intézményeket tömörítő szövetséghez, amelyek összefogják az IQRF-interoperábilis eszközöket és az azokhoz kapcsolódó felhő megoldásokat, átjárókat, szoftvereket, illetve mobil alkalmazásokat.

A Tech Data lett a Micro Focus hivatalos partnere Európában
A Tech Data bejelentette, hogy a vállalati szoftverek piacvezető specialistájaként ismert Micro Focus az Azlant nevezte ki hivatalos európai forgalmazó partnerévé. A megállapodás értelmében a Micro Focus portfóliójába tartozó megoldások mostantól elérhetők a Tech Data partnerei számára Európa-szerte, így Magyarországon is.*

A Tech Data új globális márkát vezet be
A Tech Data ma bevezette új márkaidentitását, amely a technológiai termékek és szolgáltatások forgalmazása területén globálisan piacvezető vállalat kibővült lefedettségére és szolgáltatási körére helyezi a hangsúlyt.
Tech Data: negyedéves eredmények
A hardver- és szoftvernagykereskedő Tech Data bejelentette, hogy negyedéves nyeresége 10%-kal nőtt az igen nehéz helyzetben lévő információtechnológiai piacon. Mint ismert, a vállalat azt is bejelentette, hogy terveikben szerepel magyarországi részlegük eladása vagy bezárása a második negyedév végéig, melyre 2,5-3 millió dollár közötti összeget szánnak.
A Tech Data és a Kenwood is távozik Magyarországról
Az amerikai Tech Data bejelentette, hogy bezárja vagy eladja magyarországi leányvállalatát. A jövő év márciusának végéig kilenc külföldi gyárából négyet bezár vagy elad a japán Kenwood cég is; lapinformációk szerint az intézkedés érinti a magyarországi termelést is.
Bevált az elektronikus kereskedelem a Tech Data-nál
A Tech Data piaci elemzők számításai szerint a legjobb technológiájú logisztikai ellátónak bizonyult. A vállalat logisztikai stratégiájának titka abban rejlik, hogy erőteljes hangsúlyt helyez elektronikus kereskedelmére.
Első, az európai disztribútorok között
Értékesítési eredményei alapján a Tech Data Corporation, az informatikai termékek, a logisztikai irányítás és az egyéb értéknövelt szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója az első helyre került a 30 európai számítástechnikai disztribútor listáján.
Tech Data Magyarország: az idén 19 milliárd forintos forgalom
A Tech Data Magyarország Kft. az idén a tervek szerint 19 milliárd forintos árbevételt ér el, ami 5 milliárd forinttal haladja meg az elmúlt évit - közölte Szabó Pál, a társaság kereskedelmi és marketingigazgatója.
E-kereskedelem a javából
Felvette az e-kereskedelem által a nagykereskedők elé vetett kesztyűt a tavaly óta már 100 százalékos tulajdonosának, a Tech Datának idén december elsejétől az imázsát, nevét is magára öltő Computer 2000, s frappáns válaszként maga is a fegyvert kezdte alkalmazni.
Kövess minket a Facebookon!
Cikkgyűjtő
További híreink
December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
Szeretnél szintet lépni vállalkozásoddal? Fejlesztettél egy innovatív appot vagy megújult a weboldalad? Esetleg valami rendkívüli digitális megoldást hoztál létre? Mutasd meg fejlesztésed Magyarország legrangosabb online marketingkommunikációs pályázatán, ahol az elmúlt években egyre változatosabb tematikájú honlapok és applikációk kerültek a szakma figyelmének fókuszába, amely mellé bónuszként jött a nagyközönség és a szakmai zsűri visszajelzése id. A 30 kategóriánk közül biztosan Te is megtalálod a számodra megfelelőt!
A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra
Végre egy helyen összegyűjtve megkapunk minden tanácsot, iránymutatást, hogyan pályázzunk EU-s támogatásokra, bár ezek egy ideje nem elérhetőek itthon. A pályázatíró szakember szerint jövőre újra lehetőséget kaphatnak a vállalkozók, azonban gyakori tévhitekre, hibákra hívja fel a figyelmet.