Xapt-hu kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: Xapt-hu

Új nemzetközi informatikai cég a hazai piacon

A magyar piacon is megjelent a Microsoft Dynamics kiemelt nemzetközi partnere, a COSMO CONSULT csoport, az egyik legnagyobb német, vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó cég. A 12 országban jelenlévő, 130 millió euró éves forgalmú, több mint 1000 alkalmazottat foglalkoztató vállalat egy intenzív, kelet-európai terjeszkedés első állomásaként a mindkét országban piacvezető magyarországi ERP szolgáltatót, az XAPT Solutionst, és annak romániai leányvállalatát vásárolta meg. A lépéssel az XAPT neve fokozatosan eltűnik, és a vállalkozások a COSMO CONSULT neve alatt, kibővült portfolióval működnek tovább.

2019. szeptember 18. 08:19

KKV ERP rendszerrel rukkolt elő az XAPT

Kimondottan a kis- és középvállalatokra szabott vállalatirányítási rendszerrel, a deep.erp-vel bővítette palettáját az XAPT annak érdekében, hogy tovább erősítse magyarországi jelenlétét.

2016. március 21. 15:18

XAPT: 8 Microsoft Dynamics AX bevezetés 2014-ben

A Microsoft legnagyobb hazai Dynamics-partnere 18 százalékkal növelte magyarországi tevékenységéből származó árbevételét 2014-ben. A szolgáltatások területe ennél is nagyobb mértékben, 30 százalékkal bővült. A magyar növekedés továbbra is kiemelt figyelmet élvez az üzleti stratégiában.

2015. március 12. 15:27

Az EFOTT-on népszerűsítette az informatikát az XAPT

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján szakmai előadással és igazi karrier utak bemutatásával igyekezett az informatikai pálya iránt felkelteni a fiatalok érdeklődését a vállalatirányítás rendszerekkel foglalkozó vállalat.

Kulcsszavak: Xapt-hu oktatás EFOTT
2014. július 22. 10:31

Magyar vállalkozások számára indít Digitális Vezető szolgáltatást az XAPT

Új szolgáltatást indít az XAPT, amelynek hazai és nemzetközi sikertörténete a digitális technológiára és az innovációra épít. A piaci és technológiai fejlődés dinamikája miatt a vállalatoknak egyre többször van szükségük egy „digitális coach”-ra, egy saját és nemzetközi tapasztalattal, kialakult módszertannal rendelkező tudásközpontra, amely a kihívások leküzdésében segíthet. Ezt a folyamatot támogatja az XAPT „Digitális Vezető” (Chief Digital Officer-as a Service) szolgáltatása.

Kulcsszavak: IT-szolg Xapt-hu
2014. június 26. 12:36

Női karrierlehetőségek Budapesttől Bostonig - Lányok Napja az XAPT-nál

A Nők a Tudományért Egyesület idén április 24-ére hirdette meg a „Lányok Napja” programot, amelynek során nyílt nap keretében nyerhettek betekintést a középiskolás lányok egy-egy hazai vállalat életébe. A kezdeményezéshez a szoftverfejlesztéssel foglalkozó XAPT is csatlakozott, és érdekes, interaktív programokkal várták budapesti irodájukban a középiskolás lányokat. A hazai lehetőségek mellett nemzetközi helyzetjelentést és kitekintést is kaptak a résztvevők a vállalat egyik az Egyesült Államokban dolgozó kolléganőjétől egy videokonferencia keretén belül.

Kulcsszavak: Xapt-hu karrier nők
2014. április 28. 15:37

Számos új funkcióval érkezik a Microsoft Dynamics AX 2012 R3

Az XAPT portfóliójában a bejelentés napjától érhető el a Microsoft Dynamics AX 2012 R3-as verziója, amely számos új funkcióval segíti a vállalatokat. Az eddig csak egyedi fejlesztéssel megvalósítható funkciók közül a folyamatosan terjedő e-közbeszerzés, a hasznos költségvetés tervező funkció is bekerült a szoftverbe, valamint a szállítmányozási és kiskereskedelmi területen működő vállalatok is számos újdonságnak örülhetnek.

2014. április 10. 12:23

XAPT: partnertalálkozó és új Microsoft Dynamics NAV 2013

Az üzleti szoftvermegoldásokat szállító XAPT Hungary múlt héten tartotta az első LLP Dynamics csapatával közös partnertalálkozóját a Microsoft Dynamics NAV rendszert használó ügyfelei számára. Az eseményen a Microsoft Dynamics NAV 2013 R2 vállalatirányítási rendszer újdonságait ismerhették meg a jelenlévők, valamint leghűségesebb üzleti partnereit is díjazta az XAPT és az LLP Dynamics.

2014. március 28. 12:09

Az XAPT csoport a tavalyi 50 után idén is 40 százalékos növekedést tervez

Az üzleti szoftvermegoldásokat fejlesztő, budapesti székhelyű XAPT csoport eredményeit egy sajtóbeszélgetésen ismertették, ahol elhangzott, hogy tavaly 50 százalékkal, 30,4 millió euróra (9 milliárd forint) növelte konszolidált árbevételét, 2014-ben pedig 42 millió eurós árbevétellel számol.

Kulcsszavak: +céginfo Xapt-hu
2014. január 29. 17:33

Group IT vezető az XAPT-nál

Az XAPT Hungary folyamatosan bővülő csapata új IT vezetővel gazdagodott Holczinger Tamás személyében. A komoly tapasztalatokkal rendelkező, a szakmai berkekben ismert és elismert IT szakember Group IT Manager pozícióban segíti majd az XAPT informatikai csoportjának munkáját.

Kulcsszavak: CIO Xapt-hu
2014. január 20. 14:30

Az XAPT felvásárolta az LLP Dynamics vállalatcsoportot

Az XAPT Hungary, a világ egyik vezető Microsoft Dynamics partnere bejelentette az LLP Dynamics csoport felvásárlását, jelentősen megerősítve ezzel jelenlétét a közép- és kelet-európai régióban.

2014. január 7. 09:27

Képzéssel, piacbővítéssel és startup cégekkel megduplázható a szoftverexport

A XAPT-csoport szerint képzéssel, a magyar kkv-k piacbővítésének állami ösztönzésével, az innovatív termékfejlesztés támogatásával, valamint exportképes startup cégek létrehozásával duplájára növelhető a jelenleg mintegy 180 milliárd forintos magyar szoftverexport.

Kulcsszavak: Xapt-hu trend
2013. október 18. 17:02

Hazai ERP-felmérést készít az XAPT

Átfogó felmérést indított az XAPT, amelynek segítségével a vállalat reális képet szeretne kapni a vállalatirányítási rendszerek hazai elterjedtségéről, használatáról. A hiánypótló kutatás olyan területekre is kiterjed, amelyek nem tartoznak közvetlenül egy ERP megoldás hatáskörébe, de fontosak lehetnek a vállalati működés szempontjából.

2013. szeptember 25. 10:04

Költséghatékony vállalatirányítási rendszerrel az e-útdíj többletköltsége ellen

Az XAPT szerint a megnövekedett költségek csökkentésének egyik reális lehetősége egy hatékonyságnövelő vállalatirányítási rendszer bevezetésében rejlik, amely a kiadások mérséklése mellett a hatékonyság növelésével és a munkafolyamatok minőségének javításával a nyereség növekedésének egyik motorja lehet.

2013. június 12. 10:55

Független szoftverfejlesztői megállapodást kötött a Microsoft és az XAPT

Első és egyetlen hazai vállalatként, független szoftverfejlesztői (ISV) megállapodást írt alá az XAPT-al a Microsoft iparági megoldások fejlesztésére a Microsoft Dynamics AX rendszerben.

2013. április 11. 08:51

Gördülékeny ügymenet Microsoft Dynamics NAV megoldással

Átfogó vállalatirányítási rendszert vezetett be a K és V Nemzetközi Fuvarozó Kft.-nél az XAPT. A szállítmányozási vállalkozásnál lezajlott bevezetés elsődleges feladata a pontos és megbízható szolgáltatáshoz megfelelő korszerű eszközök biztosítása volt, amelyek nagyobb biztonságot nyújtanak a szállítás és a háttérszolgáltatások területén, miközben hatékonnyá teszik a vállalatirányítással kapcsolatos feladatok elvégzését.

2013. április 4. 10:44

Az év legzöldebb irodaházába költözött az XAPT

Február közepén új irodájában kezdte meg munkáját az XAPT Hungary csapata. Az XAPT a Rétköz utca 5. szám alatt található BudaWest irodaház második emeletén rendezte be új központját, amely a 2004 óta használt, az Eleven Centerben lévő korábbi iroda közvetlen szomszédságában található. A költözés legfontosabb oka az volt, hogy a folyamatos bővülésnek köszönhetően az XAPT kinőtte a régi irodáját.

2013. március 19. 12:44

Kilenc jel, ami arra utal, hogy ERP rendszere megérett a váltásra

Egy vállalati alkalmazás sem szolgálja ki az igényeket örökké. Az integrált vállalatirányítási rendszerek fejlesztőinek két komoly kihívással kell szembe nézniük: egyrészt folyamatosan változik a cégeket körülvevő üzleti környezet, másrészt újabb és újabb technológiai újítások jelennek meg, amiket nélkülözhetetlen beépíteni a rendszereikbe.

2013. február 9. 08:37

Tehetséggondozást is várnak a cégek a HRM szoftverektől

A kutatás, amelyben üzleti döntéshozók fogalmazhatták meg igényeiket egy HRM szoftverrel szemben, rávilágítva az elvárt komponensekre és szolgáltatásokra, a bevezetésre szánt összegre, valamint, hogy milyen környezetben kívánják használni a rendszert. Az XAPT ezekre a felmerült igényekre alapozva kínálja Microsoft Dynamics CRM alapokon működő megoldását.

2013. január 31. 08:30

A logisztikában a költségcsökkentés az elsődleges trend

Novemberben tartotta éves kongresszusát a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT), amelyet az XAPT is támogatott. A társaság Logisztikai Híradó című lapjában ismertetették a Jones Lang LaSalle az ellátási lánc vezetők körében végzett felmérésének eredményei, amelynek az általános költségcsökkentés a fő irányvonala. Az XAPT az ilyen jellegű felmérések tapasztalatait is figyelembe veszi a rendszerei fejlesztése során. 

Kulcsszavak: trend logisztika Xapt-hu
2012. december 18. 10:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14