konferencia kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: konferencia

Magyarok szervezik a régió legfontosabb szoftverfejlesztői- és tech fesztiválját

Többek között az Amazon, az eBay, a Google, a Microsoft és az Oracle vezető nemzetközi szakemberei világítanak rá a legfrissebb tech- és szoftverfejlesztési trendekre, illetve kihívásokra Közép-Európa legjelentősebb technológiai- és IT programozói fesztiválján. A Craft Conference rendezvényt idén először rendezik meg online, a szervezők hazánk és a régió mellett, egész Európából és az Egyesült Államokból is számítanak résztvevőkre. A konferenciához kapcsolódóan CraftHack néven innovációs versenyt is rendeznek, főként a fiatalabb korosztályt megszólítva. 

2021. május 4. 12:56

Az ELTE-n találkoztak az informatikatudomány fiatal szakértői

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatikatudományi Szekciójának idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara virtuális térben adott otthont.

2021. április 7. 13:33

Az ELTE rendezi idén a XXXV. OTDK Informatikatudományi Szekcióját

A magyar felsőoktatás legnagyobb, több, mint hat évtizedes múltra visszatekintő hallgatói tudományos seregszemléje Informatikatudományi Szekciójának idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara ad otthont március 30. és április 1. között.

2021. március 19. 12:40

Digitális Call Center - Digitális ügyfélkiszolgálási trendek

Talán már most is, de a közeljövőben biztosan beszélhetünk az ügyfélszolgálatoknál az ügyfélélmény fontosságáról. A szakemberek predikciói azt vetítik előre, hogy az ügyfélélmény válik az egyik legnagyobb prioritássá, ugyanis ez nem csak a jó megítélést, hanem az ügyfélmegtartást is nagymértékben segíti.

2021. február 16. 14:58

Jövő héten tartják az első magyar okosotthon-konferenciát

A magyarok is egyre szélesebb körben érdeklődnek az okosotthon koncepciója iránt. Ma már a lehetőségek szinte végtelenek, de eligazodni köztük korántsem egyszerű. Most végre mindent megtudhatunk egy helyen, a Smarthome Expo nevű első magyar okosotthon-konferencián. A február 18 és 20 közt, 3 színpadon zajló online rendezvény több mint 50 előadással, podcast-felvételekkel és izgalmas kerekasztal-beszélgetésekkel is várja az érdeklődőket.

2021. február 11. 16:28

AgiCon All-Stars konferencia

A mai folyamatosan változó üzleti környezetben elengedhetetlen az agilis szemléletmód, hiszen bármikor történhetnek váratlan események, melyekhez alkalmazkodni kell. A 2020-ban megjelenő COVID-19 olyan változásokat hozott magával, ami azonnali reagálást kíván, ehhez pedig meg kell találni a megfelelő eszközöket.

2021. február 4. 15:03

Robbanás előtt az online építőanyag kereskedelem

Az online kiskereskedelem robbanásszerű, 35 százalékos növekedést ért el a koronavírus hatására tavaly. Forgalma a várakozások szerint 2020-ban meghaladta az egybillió, azaz 1000 milliárd forintot. Eközben az otthonteremtési támogatások hatására élénkül a kereslet az építőanyagok iránt. E két hatás együttesen felpörgeti az online építőanyag kereskedelmet, új kihívások elé állítva a kereskedéseket - hangzott el az Évindító Mapei Kereskedő Konferencián.

2021. február 1. 16:31

„Rákattant” az Apple a magyar startupra

Magyar szereplője is volt az Apple teljesen online tartott fejlesztői konferenciájának, az Apple Keynote-nak. A Shapr3D vezetője és az általuk fejlesztett 3D modellező szoftver is szerepelt ugyanis az Apple legfrissebb fejlesztéseinek képességeit demonstráló filmben. A Shapr3D ráadásul már több ízben kapott komoly elismerést a technológiai óriástól.

2020. november 23. 14:57

Utak és lehetőségek a digitális oktatásban

Utak és lehetőségek a digitális oktatásban – Az oktatás jövőjének felforgatókönyvei címmel tartott online konferenciát az Esterházy Magyarország Alapítvány. Oktatási szakemberek és diákok keresték a válaszokat arra, milyen új igényeket kell kielégítenie a hatékony oktatásnak a jövőben és ebben milyen szerepe lehet a digitalizációnak. Kiderült, hogy a digitális oktatás nem annyira a technológia használatáról szól, mint inkább egy szemléletváltásról, amely a kreativitást és a kritikai gondolkodás képességének átadását állítja az oktatás középpontjába. 

2020. november 22. 14:34

Hogyan maradhatnak szerethetők a munkahelyek a járványügyi helyzetben?

Hogyan változtak az elmúlt időszakban az álláskeresők igényei? Mennyiben alakult át a cégek és a munkavállalók kapcsolata? Hogyan teszi próbára a vállalatok agilitását a 2020-as év? Egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely a jelenlegi helyzetben? És mit tehetnek a munkavállalók, hogy ők jelentsék a bizonyosságot ebben a bizonytalan időszakban? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a választ a legismertebb hazai szakemberekkel az első ingyenes Szerethető Munkahelyek konferencián november második hetében.

2020. november 5. 13:35

Újraindítás helyett újragondolás

A koronavírus újraírta a játékszabályokat az üzleti életben is: megváltoztak a működési körülmények, kiélezettebb lett az ügyfelekért folytatott versengés, miközben sok területen a hirtelen gazdasági visszaesés miatt szűkülnek a források. A pandémia megmutatta, hogy ebben az új helyzetben a digitalizáció már nem cél, hanem sokaknak az egyetlen eszköz lehet a túlélésre. Az IBM szerint a vállalatoknak nem újraindítani kell magukat, hanem újragondolni a működésüket. Ehhez ad támpontokat október 27-én az IBM a Think Digital Summit online konferencia, amelyen ingyenesen lehet részt venni.

2020. október 27. 06:09

think.BDPST: A technológia a fejlődésünk motorja, de fontos a megfelelő szabályozás is

A digitalizáció, illetve a technológiai innovációk szolgálhatnak a világ fejlődésének legerősebb motorjaként, azonban fontos, hogy a gyorsan fejlődő technológiát helyén kezeljék és megfelelő keretrendszerben hasznosítsák az emberek. Az új digitális eszközökre szabott szabályozásoknak védeni kell az egyén érdekeit, vagyis az adatainkat, a személyes információinkat is, azok jogszerűtlen felhasználásától. Ez volt az a közös pont, amiben minden előadó egyetértett az ötödik alkalommal megrendezett think.BDPST konferencián, ahol többek között az oktatás jövőjét, a technológiai óriásvállalatok szabályozási kérdéseit, az 5G terjedésével várható hatásokat és az adatvédelem világjárvány által felszínre hozott kérdéseit vizsgálták. 

2020. október 7. 12:16

Internet Hungary 2020: soha nem látott felelősség a telekommunikációs szektoron a COVID válság miatt

Október 6-án ismét elindult az Internet Hungary, a hazai infokommunikációs szektor egyik legfontosabb eseménye. A jelen helyzetre való tekintettel ezúttal egy full HD minőségű, internetes interaktív adás keretében zajlik majd a kétnapos konferencia, amelynek fő támogató partnere a Vodafone Magyarország. A telekommunikációs vállalat több izgalmas előadással is készül az idei programsorozatra. 

2020. október 7. 11:20

Jövő héten startol a think.BDPST

Věra Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének részvételével zajló beszélgetéssel nyílik meg jövő pénteken az egyik legfontosabb regionális innovációs konferencia Budapesten. A transzparenciáért és értékekért felelős biztos először vesz részt magyar szervezésű konferencián. Az Antall József Tudásközpont által szervezett think.BDPST ingyenesen követhető eseményén többek között szó esik a transzparencia és a demokrácia biztosításának lehetőségeiről a digitális innováció jelentette kihívások keretei közt, valamint az európai értékek védelméről is beszél majd a cseh biztos. 

2020. szeptember 27. 12:29

VI. Safer Internet konferencia

Szeptember 29-30-án kerül megrendezésre az Európai Unió „Safer Internet Program” (SIP) keretében „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferencia, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szervezésében. A Gyermekmentő 1997 óta kíséri figyelemmel és végeztet kutatásokat a gyermekek médiahasználati szokásairól. 2010-ben ebbe a folyamatba illesztette be szervesen a kifejezetten az internettel, internetbiztonsággal foglalkozó konferenciáit, melyből az idei a hatodik.

2020. szeptember 23. 14:57

A vírusveszély miatt idén online rendezik meg a cégvezetők csúcskonferenciáját

Október 13-án immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az Országos Cégvezetői Csúcskonferenciát, az esemény viszont ezúttal a koronavírus-járvány terjedésére való tekintettel online formában zajlik majd. A konferencia résztvevői megtudhatják, hogyan építhetnek stabil céget a jelenlegi instabil piaci környezetben. Piroska Gyula szervező tájékoztatása szerint a rendezvényen több olyan szakértő és sikeres vállalkozó is előadást tart majd különböző területekről, akik korábban már átéltek nehézségeket, és hiteles információkat tudnak átadni az érdeklődőknek.

2020. szeptember 21. 10:11

Kihívások a 21. század oktatásában és a COVID utáni adatvédelem

Az oktatás 21. századi jövője, az adatvédelem lehetőségei a koronavírus után, a technológiai óriásvállalatok szabályozásának kérdései és még számos érdekes téma kerül terítékre októberben a kelet-közép-európai régió egyik legfontosabb innovációs fórumán, a think.BDPST konferencián Budapesten, mely idén először mindenki számára ingyenesen látogatható lesz a virtuális térben. Ugyanis az Antall József Tudásközpont által ötödik alkalommal megszervezett nemzetközi konferencia ezúttal hibrid formában jelentkezik: valamennyi előadás és program díjmentesen, élő online közvetítés keretében lesz követhető, míg a felkért előadók és meghívott partnerek exkluzív formában vehetnek részt személyesen a rendezvényen 2020. október 2-án. 

2020. szeptember 11. 12:50

Új megoldások a Cisco Live! Digital konferencián

A Cisco új megoldásokat jelentett be a több mint 100 000 résztvevővel lezajlott a CiscoLive! Digital konferencián. A virtuális eseményen bemutatott innovációk 3 fő területre - az üzletmenet folytonosságára és az ehhez kapcsolódó együttműködéses technológiákra, a szándékalapú hálózatokra és a biztonságra - fókuszáltak.

2020. június 25. 15:23

Gyorsjelentés az SAP felhőbe költözött gigakonferenciájáról, a SAPPHIRE NOW-ról

Június 15-től 19-ig tartotta az SAP éves konferenciáját, a járványhelyzet miatt az online térben. A SAPPHIRE NOW REIMAGINED keretében a változatos előadások mellett néhány újdonság bejelentésével is szolgált a társaság.

2020. június 22. 12:07

A koronavírus digitalizációs forradalmat hozott a magyarországi vállalatoknál

A magyarországi vállalatok hatékonyan reagáltak a koronavírus okozta válságra, a helyzet pedig hosszútávú pozitív változásokat is eredményezett, például nagymértékű digitális átállás indult el a cégek jelentős részénél. A mélyponton már túl van a magyar munkaerőpiac, a vállalatoknak pedig újra kell gondolniuk a szervezeti működésüket és állást foglalniuk a home office intézményével kapcsolatban – világított rá a Profession.hu Back to Business elnevezésű munkaerőpiaci online konferenciája, amelyen különböző iparágak releváns szereplői szólaltak fel. 

2020. május 18. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

NMHH-kutatás: miért nem internetezik mindenki?

A magyar háztartások majdnem háromnegyedében használnak vezetékes internetet, viszont másfél millió ember sehogy sem internetezik. Az utóbbi csoportba kerülést leginkább az életkor és a vagyoni helyzet befolyásolja. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) reprezentatív kutatása a háztartások és a 14 éves, illetve annál idősebb lakosság körében, 2020 augusztusában és szeptemberében készült. 

2021. június 14. 09:53

Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

A történelem során 2021-ben először haladja meg a 4 ezer milliárd dollárt a nagyvállalatok IT működésre és fejlesztésre fordított kiadása. Négy olyan ország van csupán, ahol a nominális nemzeti össztermék meghaladja ezt az összeget: az USA, Kína, Japán és Németország.

2021. június 7. 17:38