Színes

Hivatalosan is megnyitotta a nyarat a Budai Szabadtéri Színház

Csütörtökön délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be a Budai Szabadtéri Színház vezetősége, hogy idén nyáron egy hónappal később, júliusban indult el a nyári szezon, s egészen szeptember végéig tart majd.

2020. július 31. 16:36

Végre valaki elárulja, hogy tulajdonképpen mi szükség van matekot tanulni

Van egy különös nép Dél-Amerika esőerdőiben, az ő világukban nem létezik a matematika. De mielőtt minden iskolás gyerek ebbe a matekmentes paradicsomba vágyna, nézzük meg, hogy miért léteznek olyan civilizációk, ahol nincsen matematika, és miért alakult ki mégis a legtöbb kultúrában. A témát Mosóczi Andrással, ’A gondolkodás forradalma’ című könyv szerzőjével jártuk körbe.

2020. július 23. 13:24

Vlogolás okosan, bárhol és bármiről

A vlogolás, azaz videóbejegyzések felvétele és publikálása, talán sosem volt annyira népszerű, mint manapság. A feltehetően a pandémia miatti korlátozásoknak köszönhetően megerősödött publikációs forma ugyan nem egyeduralkodó, hiszen a podcast is egyre népszerűbbé válik, de a vizuális tartalmakra építő vlog nagyobb rajongói bázist tud építeni, mint az alapvetőn „rádiós” podcast. A vlogolás mind az előadó, mind a fogadó fél számára remek lehetőségeket nyújt. Van, aki a vállalkozását támogatja vele, van, aki a népszerűségét tudja növelni, azok pedig, akik nézik, információs forrásként támaszkodnak a vlogokra, tanulnak, illetve szórakoznak. Nézzük hát, hogyan is valósítható meg a vlogolás.

2020. július 16. 08:58

A VOLTra készül Sopron

A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron elsőszámú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők. A “Lesz VOLT” című alkotást szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítik, vasárnbap pedig országos TV-premierként az M2-Petőfi TV tűzi műsorára.

2020. június 29. 15:50

Kutatás: mire vágynak a magyarok az ágyban

Az, hogy mi számít normálisnak a szexuális fétisek közül vagy hogy mennyi az ideális életkor a szüzesség elvesztésére, a szakembereket és a társadalmat is megosztja. Évről-évre születnek a témával foglalkozó felmérések, tudományos kutatások, leggyakrabban azonban kénytelenek vagyunk beérni nemzetközi adatokkal. Ezúttal azonban a legnagyobb hazai szexpartner kereső weboldal, a Szexrandi.hu készített egy nagy országos felmérést, melyen közel 1400-an vettek részt és amin keresztül beláthatunk most a többiek fejébe: azaz ki, mire izgul, ha szexről van szó. Gondolta volna például, hogy a szexpartnert kereső nők egyharmada biszexuális és a férfiaknál is 10% ez az arány? 

2020. június 9. 23:32

Mégis van mozi! Autósmozi nyílik a budapesti Árkád tetején

Jó hírünk van azok számára, akik már a Grease és a Szeretném, ha szeretnél óta tudják, meg akarják tapasztalni az autós mozizás varázsát. Június 13-tól a PANAM autósmoziban forgathatják vissza az idő kerekét. Az autósmozi érintésmentes eszközökkel vár, így a koronavírus ideje alatt sem maradunk biztonságos szórakozás nélkül. A helyszínt a budapesti Árkád bevásárlóközpont tetőtéri parkolója biztosítja, ahol a tervek szerint hosszútávon élvezhetjük majd a szabadtéri filmnézést.

2020. május 26. 10:33

Állati találkozások

Az emberi kíváncsiság az állatvilágra is kiterjed: igyekszünk minél közelebb férkőzni hozzájuk, hogy mindent megtudjunk róluk, és közben olyan felvételeket is készíthessünk, amelyek több száz like-ot érnek majd a közösségi oldalakon. A Viasat Nature természetcsatorna ezúttal vadállatokról elkapott, hihetetlen egyedi képeket mutat be kedden este 8-tól az Elképesztő állati találkozásokban. Soha nem tapasztalt légyottoknak lehetünk szemtanúi ember és állat, állat és állat között, amelyek hol szívszorító, hol győzedelmes véget érnek. És íme néhány dolog, amit jó tudni, ha valaki vadállatok lesére indulna!

2020. május 19. 10:22

Ez az a nap! 2021 a Puskás Arénában

A kialakult járványhelyzet miatt – a labdarúgó-Európa-bajnoksághoz és az olimpiához hasonlóan – az idénre tervezett Ez az a nap!  is 2021-ben kerül megrendezésre.

2020. május 8. 13:07

Mégis lesz óriási retrobuli Szegeden

Ha nem is az eredeti időpontban, de idén is, ezúttal augusztus 20-án a legnagyobb hazai retrobuli, a szegedi Deja Vu Fesztivál nyitja a fesztiválszezont Dél-Magyarországon. Az újításokkal és meglepetésekkel készülő háromnapos rendezvényre az eredeti időpontra megváltott jegyek természetesen érvényesek.

2020. május 7. 15:59

10 kevésbé ismert tény Elon Musk életéről

Összegyűjtöttünk 10 olyan dolgot, amit biztosan nem tudtál Elon Maskról. Számunkra is meglepő információkra leltünk.

2020. május 7. 09:45

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

A magyar internetezők 57 százaléka esett már áldozatául online csalásnak, adathalászatnak, hackelésnek vagy vírustámadásnak – ez derült ki az ESET termékek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. gkid-vel közösen végzett, a 18 év feletti online is vásárló internetezőkre reprezentatív felméréséből. A kutatás apropóját a cég most folytatódó kiberbiztonsági tudatosító kampánya, az IT-hős vagy kiberbalek? adta. Az ESET és a Sicontact közös célja, hogy a felhasználókat meggyőzzék arról, a digitális biztonság alapszükséglet, amelyre figyelnünk és áldoznunk kell. 

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.

2024. május 17. 14:47