Startup programot indít a Microsoft

forrás: Prím Online, 2013. szeptember 17. 10:02

24 órás ötletelés, üzleti potenciál, támogatáskeresés – pár szó, amely minden kezdő startup életében meghatározó lehet, és amelyekben a Microsoft globális startup programja segítségével a legjobbakat igyekszik segíteni. 

A Microsoft Ventures már jó ideje igyekszik felkarolni a kezdő vállalkozásokat. A BizSpark program segítségével például 2008 óta 100 országból, több mint 75 ezer startup  kapott segítséget többek között Windows, Office, Visual Studio és Windows Azure licencek formájában.

 

Mostantól a hazai startupok is komoly támogatásért jelentkezhetnek a Microsoftnál. A világ 8 pontján – Seattle-ben, Rio de Janeiro-ban, Párizsban, Berlinben, Tel Avivban, Moszkvában, Bangalore-ban és Pekingben – megtalálható akcelerátor házak már a jobbnál jobb ötletekkel rendelkező hazai startupokat is várják.

 

A globális kezdeményezéssel minden, a vállalkozáshoz szükséges eszközhöz, erőforráshoz, technikai vagy egyéb segítséghez, sőt akár még alaptőkéhez is hozzájuthatnak a szerencsés kiválasztottak. A berlini központ, amely október 4-ig a régió összes országából fogadja a résztvevőket, novemberben indítja útjára 4 hónapos felkészítő és támogató programját.  Ez idő alatt a résztvevőket folyamatosan tapasztalt mentorok segítik, miközben technikai támogatásban is részesülnek, de a legfontosabb, hogy mindemellett lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák elképzelésüket az Investor Demo Day-en, ahol befektetők, a Microsoft felsővezetői, a média képviselői és különböző iparági szereplők vesznek részt.

 

A Microsoft programjainak eredményességét mutatja, hogy a két évvel ezelőtt elindult akcelerátor ház program segítségével már 114 startup „vizsgázott le”, és talált befektetőre a kurzus elvégzése után.

 

„Az elmúlt években több, világhírűvé váló startupot is alapítottak honfitársaink, elég, ha csupán a LogMeIn-re, a Ustream-re vagy a Prezire gondolunk. Remélem, hogy az általunk kínált lehetőséggel minél több magyar vállakozás fog tudni élni, és segítségünkkel születik meg a következő évek technológiai világsikere” – mondta el Grósz Judit, a Microsoft Magyarország új technológiák meghonosításáért felelős vezetője.

 

A jelentkezés feltételei:

 

·  A startup fókuszáljon a szoftverfejlesztésre vagy valamilyen web alapú üzleti modellre

·  A startup bármilyen platformon fejleszthet, de valamely Microsoft platformra is használhatóvá kell tennie ötletét

·  A külföldi életvitelből származó költségeket nem fedezi a Microsoft

·  Kizárólag az 1 millió dollár alattibefektetett tőkével rendelkező startupok jelentkezését várják.

 

További információ és jelentkezés 

 

 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei

Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.

2024. április 23. 14:44

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36