Internetadó - Kábelkommunikációs szövetség: a módosított tervezet sem elfogadható
A Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) semmilyen formában nem tartja elfogadhatónak az internetadó bevezetését, annak módosított tervezetét is elutasítják, és felkérik a kormányt, hogy vonja vissza a javaslatot.
Álláspontjuk szerint a tervezett adó olyan mértékű többletterhet okoz, amely több hazai, kis- és középvállalkozásként működő vezetékes szolgáltató működését is ellehetetlenítheti, de az intézkedés legnagyobb vesztesei az internetet használó ügyfelek milliói lehetnek. Véleményük szerint a tervezett forgalomarányos adó visszaveti az eddigi sokmilliárdos hálózatfejlesztéseket, és az internet sebességének folyamatos további növelése, illetve az előfizetési díjak csökkenése ellen hat.
Az MKSZ felhívja a figyelmet, hogy az internetadó a módosítani tervezett formájában is téves koncepción alapul, aránytalan, és a vezetékes, kábeles internetszolgáltatást büntető hatású, diszkriminatív intézkedés lenne.
Kifejtik, hogy a forgalmi adatok alapján egyértelmű tény, hogy az internet-előfizetők elsősorban a kábeles internetszolgáltatást használják az érdemi és nagyobb forgalmat igénylő netes tevékenységeikhez, míg a mobilinternet egyelőre jellemzően kiegészítő, alkalmi funkciót lát el. Hozzáteszik, hogy az adó tervezett maximált mértékét egy előfizető már havonta egy DVD-filmnek megfelelő mennyiségű adat felhasználásával is eléri, vagyis a gyakorlatban a kábeles internetszolgáltatás esetén lényegében minden egyes előfizetőre a maximális adómérték jutna.
A Magyar Kábelkommunikációs Szövetségnek 170 tagja van, amelyek több mint 2,3 millió előfizetőnek nyújtanak kábeltelevíziós, internet- és telefonszolgáltatást. A tagok túlnyomó többsége magyarországi kis- és középvállalkozás.
A parlamentnek a múlt héten benyújtott adótörvény-javaslat tartalmazza az internetadót, amelyet az internetszolgáltatóknak kellene megfizetniük, a javaslat szerint 150 forintot minden megkezdett gigabájt forgalom után. A javaslathoz hétfőn benyújtott módosítás szerint az adó felső korlátja - hasonlóan a telefonadóhoz - magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetéseknél pedig havi 5 ezer forint.
Kapcsolódó cikkek
- Az Európai Bizottság digitális területért felelős alelnöke az internetadó elleni tiltakozást javasolja
- Internetadó - Útdíj a digitális országúton is?
- Tizenegymilliós bírságot rótt ki a kábelszövetségekre a GVH
- Digitális átállást segítő kisokos
- 440 taggal rendelkezik két hazai kábeltévés szövetség
- Műholdas-kábeltévés technológiai kiállítás és konferencia Budapesten
- A MatávKábelTv tranzakciója erősíti a monopóliumot
- Matáv - Magyar Kábelkommunikációs Szövetség
- Az UPC a liberalizáció után is korlátozná a Matávot
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.