SAP-Microsoft: támogatás a nemzetvédelmi egyetemnek

Fekete Gizella, 2000. december 1. 15:45
A magyar katonai célkitűzések és a NATO-együttműködésből következő feladatok korszerű, integrált logisztikai szaktudással rendelkező állomány meglétét feltételezik a Magyar Honvédségnél. Ennek mihamarabbi teljesüléséhez kíván a Microsoft és a SAP Magyarország egy, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel aláírt támogatói megállapodás keretében hozzájárulni.
A mintegy 20,5 millió forint (4 millió – szerver; 8,5 millió – NT, SQL, SAP-licenc; 4 millió – tanácsadás; 4 millió – oktatás) összegű, de az egyetemnek és a minisztériumnak egy fillérjébe sem kerülő szponzorálással megteremtődhet a logisztikai folyamatokat is támogató SAP R/3 integrált informatikai rendszer, valamint az ezt megalapozó Windows 2000 operációs rendszer és SQL Server 2000 adatbázis-kezelő oktatásának feltételei. Ezt követően pedig, a tanárokat felkészítve, az egyetem különböző szintű képzésein részt vevő, s ennek megfelelően különböző korosztályú – később a honvédelmen túl a rendvédelmi, a BM-nél és a civil szervezeteknél dolgozó –hallgatók ismerkedhetnek a rendszerrel.

A Magyar Honvédség számára érthetően előnyös megállapodástól – melynek eredményeképp a tisztek és a különböző szintű parancsnokok képesek lesznek az említett NATO-kompatibilis (logisztikai és beszállítói területen a NATO már ezt alkalmazza) integrált rendszer alkalmazói szintű, mindennapi használatára – a támogatók pedig azt remélik, hogy a megoldásokat megismerő és megkedvelő végzősök azokhoz munkájuk során is ragaszkodnak majd, s igyekeznek azt munkaterületükön belül is bevezettetni.

Kulcsszavak: +céginfo Microsoft SAP-hu SAP

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36