Idén is pályázhatnak az innovátorok

forrás: Prím Online, 2022. szeptember 9. 20:26

Az elmúlt két év zseniális pályamunkái után ismét meghirdették a HTE Fekete László-díjat. A hazai távközlési és informatikai szakma kiemelt tagja, Fekete László emlékére létrehozott díj az infokommunikációs innovátorok elismerésére hivatott. A zsűri 2022. október 1. éjfélig várja a jelentkezőket, akiktől mindössze egy maximum 6 oldalas, tevékenységüket bemutató pályázati anyagot kér. A jutalmazás impozáns: a szakmai elismerés mellé 1.000.000 Ft is jár az év innovátorának.

Fekete László

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) éves nagyrendezvényeivel, tematikus konferenciáival, tehetséggondozó tevékenységeivel járul hozzá az infokommunikációs szakma vérkeringéséhez. 2020-ban az ICT szegmens jeles képviselőivel karöltve a magyar innovátor, Fekete László (1960-2017) emlékére létrehoztak egy impozáns szakmai kitüntetést, így immáron harmadik éve keresik és jutalmazzák az év innovátorát. A díj névadója évtizedeken át volt ismert szereplője a hazai távközlés és informatika vezető közösségének, jónéhány ma is használt szolgáltatás fűződik a nevéhez, többek között a WAP, a mobilinternet megteremtése hazánkban, az IPTV bevezetése kábeltévé hálózaton és a mobiltévé. A szakmai előrelátás és ráérzés mellett igazi nagysága abban rejlett, hogy újszerű ötleteit annak megfogalmazásától egészen a megvalósításig végigvitte, miközben megannyi szakembert kinevelt és motivált.

 

– Minden erőmmel azon leszek, hogy ne csak a múlt- és jelenbeli, hanem jövőbeli hozzáállásommal és eredményeimmel is érdemes legyek erre a díjra – így fogalmazott Nagy Gergő, az EvoAId alapító-ügyvezetője, aki az első HTE Fekete László-díjat tudhatja magáénak. Ő egy mély neurális hálózatalapú mozdulat- és esés felismerésére épülő White Label okostelefon-alkalmazást talált ki és valósított meg személybiztonsági és egészséggondozási szolgáltatásokhoz. A 2021-es pályázat nyertese pedig a Magyar Telekom M2M and Campus Development Product Ownere, Soós Gábor, aki a kisebb, de megbízható mobilhálózatok ipari létjogosultságát ismerte fel, és intenzív kutatásai, számos mérése és modellezése meghozta a várt eredményt: sikeres campusnetwork-megoldását mostanra több cég és nemzetközi vállalat alkalmazza. 

 

 

– Rendkívül megtisztelő, hogy egy ilyen neves szakértőhöz hasonlítanak, és érdemesnek találtak a díjra! Meg is vagyok illetődve, hogy milyen komoly elismeréssel és szakmai ismertséggel jár ez – mondta el Soós Gábor a díjátadó után. 

 

Az innovációs program létrehozói idén is várják azon újítók jelentkezését, akik az infokommunikációs szegmensben alkotott termékük és/vagy szolgáltatásukon keresztül szívesen bemutatnák innovátori képességeiket és rátermettségüket. A rövid pályázati anyagokat 2022. október 1. éjfélig fogadják a szervezők. 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei

Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.

2024. április 23. 14:44

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36