Új beruházást jelentett be a Bosch

forrás: Prím Online, 2023. február 19. 11:53

A Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója tovább erősíti az elektromos kéziszerszám üzletághoz tartozó miskolci telephelye jelentőségét. A Robert Bosch Power Tool Kft. 2024 végéig két, összesen csaknem 70 milliárd forint értékű beruházást valósít meg. 

A vállalat a folyamatosan növekvő raktározási és elosztási igények miatt több mint 54 milliárd forintból logisztikai és disztribúciós központot hoz létre Miskolcon, emellett pedig több mint 15,7 milliárd forintot fordít gyártási kapacitásának bővítésére. A két beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés (EKD) alapján összesen mintegy 10,2 milliárd forint utófinanszírozás keretében nyújtható, vissza nem térítendő készpénz támogatást biztosít. A beruházásokról szóló bejelentésen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Dr. Szászi István, a magyarországi Bosch csoport vezetője, valamint Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója. „Nemzetközileg is magas színvonalú technológiai infrastruktúránknak, szaktudásunknak és elkötelezettségünknek köszönhetjük kiemelkedő eredményeinket. Ez a beruházás jól mutatja a miskolci gyár jelentőségét a vállalatcsoporton belül” – hangsúlyozta Fükő László.

 

Zökkenőmentes kiszolgálás a nemzetközi ellátásilánc-hálózatban

 

A nagyszabású beruházás célja egy magas automatizáltságú raktári struktúra kialakítása a Miskolci Ipari Park területén. A közel 100 000 négyzetméteres komplexum több kiemelten fontos logisztikai funkciót lát majd el. Az új létesítmény a vállalatcsoport elektromos kéziszerszám üzletágának egyik meghatározó késztermékelosztó raktára lesz a kelet-európai régióban, a 2017-ben átadott, többek között csomagolási tevékenységet végző Regionális Szolgáltató Központ is ide költözik, illetve késztermék- és alapanyag raktárként is működik majd.

 

A miskolci logisztikai központ a Bosch mintegy 780 raktárból álló nemzetközi ellátásilánc-hálózatának része. A Bosch 37 ezer munkatársa foglalkozik beszerzéssel és logisztikával világszerte, naponta mintegy 230 gyárat látnak el alkatrészekkel és nyersanyagokkal. Meghatározó feladatuk, hogy a Bosch ügyfeleinek magas szintű kiszolgálása érdekében az egész értékfolyamat során folyamatos, fenntartható és rugalmas ellátási láncot működtessenek.

 

 

Kapacitásbővítés a felhasználói élmények optimalizálása érdekében

 

A miskolci kéziszerszámgyár 2018-ban a kiemelkedő technológiai infrastruktúra, a speciális szaktudás és a magas gyártási volumen alapján a Bosch csoport elektromos kéziszerszám üzletágának európai akkumulátor gyártási kompetencia-központja lett. A most bejelentett kapacitásbővítő beruházás új, innovatívabb akkumulátorok, illetve vezeték nélküli kézi-, valamint kerti szerszámok fejlesztésére és gyártására ad lehetőséget.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36