Az évtized végére 1800 milliárd dollárt kellene költeni energiahatékonysági beruházásokra

forrás: Prím Online, 2023. június 11. 14:29

Idén akár 624 milliárd dollárt is költhetnek energiahatékonysági beruházásokra világszerte a tavalyi 600 milliárd dollár után – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből. A tanulmány szerint a tavalyi 2,2 százalékról 2030-ra 4 százalék fölé kellene emelni az energiahatékonyság növelésének ütemét, így a jelenlegi energiafogyasztás és a károsanyag kibocsátás is az egyharmadával eshetne vissza, sőt még 12 millió új munkahely is létrejöhetne. A Nemzetközi Energia Ügynökség 8. Éves Globális Energiahatékonysági Konferenciáját 2023-ban a Schneider Electric-kel közösen szervezte meg Versailles-ban.  

Az évtized végére a jelenlegi duplájára kellene javítani az energiafelhasználásunk hatékonyságát az energiaellátás biztonsága és a globális átlaghőmérséklet emelkedés Párizsi Klímaegyezményben megfogalmazott 1,5 °C-os szint alatt tartásának érdekében – többek között ez derül ki az IEA új elemzéséből. Június 6-8. között rendezte meg a Nemzetközi Energiaügynökség Franciaországban éves globális energiahatékonysági konferenciáját, melynek társrendezője a Schneider Electric volt, és amelyre a világ több mint 80 országából mintegy 700-an látogattak el, köztük 30-nál is több miniszter, illetve 50-nél is több nagyvállalat vezérigazgatója. Az esemény házigazdája Agnès Pannier-Runacher, Franciaország energiaátmenetért felelős minisztere és Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója voltak.

 

A rendezvényre időzítve adta ki az IEA az Energiahatékonyság: A cselekvés évtizede (Energy Efficiency: The Decade for Action) című jelentését, melyben kiemelték, hogy amennyiben sikerülne az energiahatékonyság növelésének ütemét a tavalyi 2,2 százalékról 2030-ra 4 százalék fölé emelni, azzal számottevő mértékben csökkenthetnénk az üvegházhatású gázok kibocsátását, többmillió új munkahely jönne létre és alacsonyabbak lehetnének az energiaszámlák. A tanulmány szerint a múlt évben elért 2,2 százalékos eredmény az elmúlt öt év átlagának kétszerese, azonban további jelentős javulásra van szükség abban, hogy milyen hatékonyan használjuk fel a megtermelt energiát. Az elemzés szerint, ha 2030-ra sikerülne elérni a 4 százalékos szintet, akkor a globális energiaigény éves szinten 190 exajoullal csökkenhetne, míg a fosszilis energiahordozók elégetéséből származó CO2 kibocsátás 11 gigatonnával eshetne vissza. Ez a jelenlegi energiafogyasztás és károsanyagkibocsátás közel egyharmada. Az energiahatékonyság kétszeresére növelése az évtized végére 12 millió új munkahelyet teremthetne a tanulmány szerint.

 

 

Az elmúlt évben mintegy 600 milliárd dollárt költöttek világszerte energiahatékonysági beruházásokra, idén pedig ez az összeg várhatóan eléri a 624 milliárd dollárt. Az IEA elemzése szerint a 4 százalékos szint elérése érdekében a már létező kormányzati programokat még gyorsabban kell végrehajtani, illetve fel kell pörgetni a rendelkezésre álló, a hatékony energiafelhasználást támogató technológiák bevezetését. Az elemzés készítői arra is rámutattak, hogy lényegesen több anyagi forrást kellene fordítani erre a célra, a 4 százalékos szint eléréséhez az évtized végén már évente mintegy 1800 milliárd dollárt. 

 

„Ma úgy látjuk, erős támogatottsága van az energiahatékonyság növelésének. A világ energiafogyasztásának több mint 70 százalékát képviselő országok a globális energiaválság kezdete óta új vagy továbbfejlesztett hatékonyságjavító kezdeményezéseket vezettek be. Most még nagyobb sebességbe kell kapcsolnunk, és az évtized végére meg kell dupláznunk az energiahatékonyság terén elért eredményeket. Úgy vélem, hogy ez a nagyszabású globális konferencia, amelynek örömmel vagyok társszervezője Pannier-Runacher francia miniszterrel, megadhatja a lendületet a törekvések és a cselekvés felgyorsításához” – mondta el Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója.

 

„Az energiatakarékosság és az energiahatékonyság a legegyszerűbb és leginkább kézenfekvő válasz mind az energia-, mind az éghajlati válságra. A tiszta energiára való áttérés legfontosabb lépései közé tartoznak, és ezért megtiszteltetés számomra, hogy társszervezője lehetek ennek a fontos globális konferenciának. Örülök, hogy szorosan együttműködhetek a Nemzetközi Energiaügynökséggel annak érdekében, hogy világszerte nagyobb hangsúlyt fektessünk az energiahatékonyságra” – tette hozzá Agnès Pannier-Runacher, Franciaország energiaátmenetért felelős minisztere.

 

„Az energiafogyasztás optimalizálásának prioritást kell élveznie az éghajlatváltozás és az energiaválság kezelésében. A jó hír, hogy minden szükséges eszközünk megvan ehhez. Amivel viszont nem rendelkezünk, az az idő: egyszerűen nem vesztegethetünk el több időt a villamos áram használatára történő átállásban és a digitális energiahatékonysági technológiákban rejlő lehetőségek kiaknázásába” – hangsúlyozta Jean-Pascal Tricoire, a Schneider Electric elnöke.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36