Irány a hidrogénkorszak: a Bosch megkezdte az üzemanyagcellák sorozatgyártását

forrás: Prím Online, 2023. július 14. 14:12

A Bosch csoport, a technológiák és szolgáltatások szállítója megkezdte az üzemanyagcellák sorozatgyártását Stuttgart-Feuerbachban. Az első ügyfél a Nikola Corporation, amelynek a 8-as osztályú hidrogén-üzemanyagcellás elektromos teherautója a tervek szerint 2023 harmadik negyedévében érkezik az észak-amerikai piacra. 

„A nagy múltra visszatekintő Stuttgart-Feuerbach-i üzemünkben kezdetét veszi a hidrogén időszámítás” – jelentette be a 2023-as Bosch Tech Day alkalmával Dr. Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke. „A Bosch a hidrogén-technológiák szakértőjeként egyre nagyobb szerepet vállal ezen a területen.” A vállalatcsoport a teljes hidrogénértékláncban aktív részt vállal, a hidrogén előállításának és felhasználásának technológiáit is fejleszti. A Bosch 2030-ra már mintegy ötmilliárd eurónyi árbevételt tervez a hidrogén-technológiákból.

 

 

A Bosch a hidrogéngazdaság számára készülő megoldásaiban is a globális gyártási hálózatára és németországi telephelyeinek kiválóságára alapozhat. Az üzemanyagcella-kötegeket például a bambergi Bosch-gyár szállítja a feuerbachi üzemnek, az olyan fontos rendszerelemek pedig, mint például az elektromos légkompresszor és a recirkulációs ventilátor, a homburgi Bosch-telephelyről érkeznek. „A Bosch azon kevés vállalatok közé tartozik, amelyek olyan komplex technológia sorozatgyártására is képesek, mint az üzemanyagcella. Nem csupán a szükséges szakértelem áll rendelkezésünkre, hanem új fejlesztéseink sorozatgyártását is gyorsan el tudjuk kezdeni” – hangsúlyozta Markus Heyn, a Bosch igazgatóságának tagja, a Bosch Mobilitás elnöke. Az üzemanyagcellák gyártása nemcsak Feuerbachban indul el, hanem a kínai Csungkingben is, ahová a Vuhszban működő üzeméből érkeznek a szükséges alkatrészek. „A Bosch az első vállalat, amely Kínában és Németországban is gyárt üzemanyagcella rendszereket” – mondta Hartung. A vállalatcsoport tervei szerint a dél-karolinai Andersonban (Amerikai Egyesült Államok) működő gyárában mobilalkalmazásokra kifejlesztett cellakötegek gyártását indítja el. A Bosch várakozásai szerint 2030-ra világszerte már minden ötödik hattonnás, illetve ennél nagyobb új teherautó üzemanyagcellás hajtásrendszerrel közlekedik majd.

 

 

A Bosch részt vesz a hidrogéngazdaság kialakításában

 

A Bosch szerint a klímasemleges világ hidrogénnel valósítható meg. A vállalatcsoport ezért részt vállal a hidrogéngazdaság kialakításában, és növeli beruházásait a hidrogén-technológiák területén. 2021 és 2026 között a Bosch összesen közel 2,5 milliárd eurót kíván szánni hidrogén-technológiák fejlesztésére és gyártására, ami egymilliárd euróval több, mint amit a 2021 és 2024 közötti időszakra vonatkozó beruházási tervben előirányzott. A Bosch üzleti lehetőségei széles körűek, akárcsak ezeknek a munkahelyekre gyakorolt hatása. A Bosch csoportnál már több mint háromezren dolgoznak a hidrogéntechnológiák területén, a kollégáknak pedig több mint a fele Európában végzi a munkáját. A nyitott pozíciók többségét a cégen belülről tölthetik fel, elsősorban a Bosch hajtásrendszer-üzletágának munkatársaival. A hidrogén üzleti szektor jövőjét illetően egyéb gazdasági, szabályozási keretfeltételek is hatással vannak. Hartung meglátása szerint Európában jóval többet kell tenni azért, hogy a világ más régióiban, például az Amerikai Egyesült Államokban zajló gyors fejlődést követni tudjuk. A Bosch elnöke négy javaslatot ajánlott a német és az európai döntéshozók figyelmébe. „Először is fel kell gyorsítanunk a hidrogéntermelés ütemét az Európai Unióban, másodszor globális ellátási láncokat kell kialakítani, harmadszor pedig a hidrogént a gazdaság minden ágazatában alkalmazni kell.” Negyedik pontként az európai hidrogénelosztó infrastruktúra gyors kiépítésének fontosságát hangsúlyozta.

 

 

Bosch-technikák az elektrolízistől a hidrogénmotorig

 

A Bosch készen áll, és minden más vállalatnál szélesebb körben alkalmazza autóipari tapasztalatait a hidrogéngazdaságban, sőt már a hidrogén előállításában is aktív. 2023 elején a Bosch csoport megkezdte a protoncsere-membrános elektrolízis prototípusok gyártását, amelyek éppen a mobil üzemanyagcellákban zajló energiaátalakulási folyamattal ellentétesen működnek. Ősztől a vállalat már az 1,25 megawattos prototípusok gyártását tervezi a kísérleti alkalmazásokhoz, és jó úton halad afelé, hogy 2025-ben a sorozatgyártásuk is elindulhasson. A Bosch több lehetőséget is vizsgál a hidrogén felhasználására. A helyhez kötött szilárd-oxid üzemanyagcellák a decentralizált hő- és áramellátásban alkalmazhatók, a Köln környéki Erkelenz kórházának kísérleti projektjében a Bosch ezzel a technológiával tervezi elérni a 90 százalékos összhatásfokot. Az ottani mikroerőmű kezdetben földgázzal működik, de a későbbiekben zöld hidrogénre is át lehet majd állítani. Az üzemanyagcellás hajtásrendszer mellett a Bosch a hidrogénüzemű motorokon is dolgozik, mind a szívócsatorna-, mind pedig a közvetlen hidrogén-befecskendezés technikáit fejlesztve. Ez a megoldás különösen a hosszú távokon, nagytömegű rakományokkal közlekedő, nehézteherjárművek számára készül. „A hidrogénmotor mindent tud, amit a dízel, azonban szén-dioxid-semleges, emellett gyors és költséghatékony belépést kínál a hidrogénalapú mobilitás területére” – emelte ki Heyn. Egyik nagy előnye, hogy a már meglévő fejlesztési és gyártástechnológiák több mint 90 százalékban felhasználhatók hozzá. A hidrogénmotor piaci bevezetése 2024-től várható.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36