Nem versenyzünk az internettel, hanem kínáljuk (2. rész)
Beszélgetés Nagy Lászlóval, a díjnyertes nyíregyházi könyvtár igazgatójával
"A Móricz Zsigmond Könyvtár és Művelődési Ház a helyi lakosságnak olyan eszköze legyen, amelyen keresztül hozzáférhet számos fontos dokumentumhoz, információkhoz, amelyekkel a XXI. századi, tudásalapú társadalom egyenrangú, tájékozott polgára lehet" - így jellemzi az egyik internetes oldalon található idézet a szabolcsi megyeszékhely intézményét. Folyt.
Első részhez kattintson ide!
- Az évek alatt elvégzett szakmai munkát, úgy látszik, Budapesten is felismerték, mivel nemrégiben Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár mellett a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár vezetői vehették át az első alkalommal kiosztott Minősített Könyvtár címmel járó okleveleket Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól. Hogyan indultak el ezen az úton?
- A pályázást egy tavaly meghozott rendelet tette lehetővé, az teremtette meg a díj elnyerésének lehetőségét. A minősítés rendszere érdekes dolog, ezt nem lehet két hónap alatt megcsinálni: a pályázatra szisztematikusan készültünk, aki nem dolgozott évekig rajta, az biztos, hogy sikertelenül pályázott. A pályamunkák értékelési módszere elég bonyolult keretrendszeren alapult, amelyhez az úgynevezett ISO alapú dokumentációk kellettek. A könyvtárban 2007 óta működik minőségbiztosítási rendszer, és minden évben készítünk önértékelést olvasóinktól bekért vélemények és észrevételek alapján. A pályázaton előnnyel indultunk, hiszen a minőségbiztosítási rendszer a felnőttképzési helyként is funkcionáló könyvtárban tehát már működik, és rendelkeztünk minden ehhez szükséges dokumentummal.
- A laikus ebből a minőségbiztosítási rendszerből nem sokat érthet. Hogyan szolgálja a rendszer és a minősítés az olvasókat, miként változnak ezekkel a könyvtár szolgáltatásai?
- Nekünk kötelezettséget jelent: a minősítést öt évig használhatjuk, a szolgáltatás színvonalát folyamatosan ellenőrizni fogják. Ha az olvasói vélemények szerint visszaesik a szolgáltatás minősége, vagy nem tudunk új szolgáltatást kitalálni egy évben - ami lehetetlen, hiszen a kollektívának rengeteg ötlete van -, akkor persze ezt visszavonhatják. Azon leszünk, hogy tartsuk a minőségi szintet, fejlesztéseket indítsunk és ehhez hozzárendeljük a szükséges erőforrásokat. Utóbbi elsősorban természetesen a vezetőség feladata lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Nem versenyzünk az internettel, hanem kínáljuk (1. rész)
- Kárpát-medencei internetes műemléki adatbázis készül
- Publio.hu - Megalakult a magyar könyvkiadás "Facebookja"
- Középkori angol írnokok online adatbázisát hozták létre
- A Google Könyváruháza megérkezett Európába
- Digitalizált változatban jelent meg Arad és az egykori vármegye monográfiája
- Virtuális Könyvespolc Program az interaktív tanulásért
- Szerzői jogok megsértése miatt 5 milliós bírság egy könyvtárnak
- Kulturális örökségvédelem digitális alapokon
- Projekt Gutenberg: e-könyv már negyven éve
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.