Szakmai zsűri ismerte el a Codecool növekedési stratégiáját
Harmadik helyen végzett az alig hároméves Codecool programozóiskola az IT Business szaklap ICT Top52 2017-es listáján.
Idén második alkalommal indította útjára az IT Business szaklap azt a szavazási és értékelési folyamatot, aminek a végén konferencia keretében hirdette ki 2017 Top52 infokommunikációs cégének listáját. Először az IT Business szerkesztősége állított fel meghatározott szempontok szerint egy 100 cégnevet tartalmazó listát, melyről közösségi médiában folyt szavazás. A több mint kétezer válaszadó véleménye 50%-ban befolyásolta a végső rangsort.
Emellett nyolcfős szakmai zsűri is értékelte a cégek listáját, továbbá e-mailben beérkező méltatásoknak is helyt adott a szerkesztőség. Mivel eltérő méretű és tevékenységű cégek mérkőztek meg, így a szakértői közreműködőkre hárult az a feladat, hogy ezt is figyelembe véve finomhangolják a listát.
A február végén tartott eredményhirdetésen végül a Codecool programozóiskola a lista harmadik helyét szerezte meg. A zsűri elsősorban a Codecool által végzett időszerű és hiánypótló szakmai feladatot, az ezen a területen felmutatott szakértelmet, és az alig három év alatt elért növekedést ismerte el a díjjal.
„Nagyon fontosak számunkra az ilyen elismerések.” – magyarázta Boda József az elért eredmény kapcsán. „A programozás elsajátításával karrierváltásra készülőket több minden motiválja, és több tényezőnek is szerepe lehet abban, hogy végül belevágjanak egy képzésbe. Nem elég, ha mi hirdetjük magunkról, hogy magas minőségű az oktatási programunk, figyelemreméltó a terjeszkedési képességünk, és garantált velünk az új állás. Nagyon jólesik, és sokat nyom a latban, ha ezt ilyen szakmai rangsorok is tanúsítják.”
Kapcsolódó cikkek
- Nem gyerekként kezdik a programozást a profi fejlesztők
- Felsőkategóriás életkilátások diploma nélkül
- Az ötszázadik beiratkozónál jár a Codecool programozóiskola
- Melyik programozóiskola való neked?
- A Codecool képviseli Magyarországot az Európai Szakképzési Héten
- 120 fő végzett a Codecool programozóiskolában
- Gyorsítja külföldi terjeszkedését a Codecool programozóiskola
- Szafarizz a Codecoolban!
- Pesszimisták a HR-esek, mégis igyekeznek mindent megtenni az informatikai munkaerőhiány kezeléséért
- Ha van bizonyíték és perspektíva, akár diplomások is vállalják a pályamódosítást
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem közös ösztöndíjprogramjára
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el.
Globális jelentőségű mérföldkőhöz ért a mesterséges intelligencia szabályozása
Hosszas jogalkotási folyamat lezárásaként a mai napon az Európa Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetet, az EU Hivatalos Lapjában való közzétételtől pedig megkezdődik a visszaszámlálás a rendelet alkalmazásáig. A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mit is tartalmaz pontosan a rendelet.