Olcsóbb internetezést tervez az IHM

MTI Sajtóadatbank, 2002. május 29. 17:16
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) támogatási csomagokat dolgoz ki az olcsóbb internethasználat érdekében, ezekről a jövő héten egyeztet a Matáv vezetőivel - mondta Kovács Kálmán miniszter szerdán. Az IHM vezetője azt követően nyilatkozott erről, hogy hivatalában fogadta Straub Eleket, a Matáv Rt. elnök-vezérigazgatóját.
A miniszter a tárgyalásokat követően elmondta, hogy Straub Elekkel, a legnagyobb hazai távközlési cég vezetőjével megbeszéléseket folytatott az internethasználókat hátrányosan érintő, nemrég bejelentett Matáv-intézkedésekről, így a Mindenkinek csomag megszüntetéséről, illetve az úgynevezett 150 forintos éjszakai kedvezmény megvonásáról.

Kovács Kálmán elmondta, hogy a minisztérium megkezdte a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a felhasználók olcsóbban internetezhessenek. A miniszter közölte, hogy tájékoztatta a Matáv vezetőjét arról: a kormány a hírközlési szabályozás megváltoztatását tervezi a Hírközlési Felügyelet és a szolgáltatók bevonásával.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36