Nyereségbe fordult az NTT DoCoMo

MTI Sajtóadatbank, 2003. május 9. 09:12
A legnagyobb japán mobilszolgáltató, az NTT DoCoMo nyereségbe fordult a márciussal zárt elmúlt pénzügyi évében, az idei évre pedig az i-mode mobilinternet-szolgáltatásának és digitális kamerával ellátott telefonjainak a sikerére alapozva nyereségének megháromszorozódását jelzi előre. A DoCoMo 115 milliárd dolláros piaci tőkeértékével egyike a legnagyobb tőzsdén jegyzett ázsiai cégeknek.
A DoCoMo nagy reményeket fűz "FOMA" harmadik generációs mobilinternet-szolgáltatásának sikeréhez is, melynek terjedését ez idáig sorozatos műszaki problémák és az előfizetők érdektelensége hátráltatta. A szolgáltatás előfizetői bázisát az idén négyszeresére, 1,46 millióra tervezi növelni a hamarosan az üzletekbe kerülő új készülékek segítségével. Az előfizetők számának gyarapodása már a nagyobb akkumulátorkapacitással rendelkező telefonkészülékek bemutatásakor is megindult.

A DoCoMo harmadik generációs hálózata azonban még így is jóval kevesebb előfizetővel rendelkezik mint a KDDI Corp.-é, mely a DoCoMo rendszerével ellentétben túl lassú videótelefon-kapcsolatok lebonyolításához, viszont lényegesen nagyobb lefedettségének és hosszú élettartalommal rendelkező akkumulátorokkal ellátott készülékeinek köszönhetően elnyerte az előfizetők tetszését.

A DoCoMo konszolidált nettó nyeresége 212,5 milliárd jen (1,83 milliárd dollár) lett az elmúlt pénzügyi évben, szemben az előző 116,2 milliárd jenes nettó veszteséggel. Értékesítési árbevétele 3,2%-kal, 4810 milliárd jenre emelkedett.

Az i-mode szolgáltatásra előfizetők száma 37,76 millióra emelkedett, azaz elérte az összes előfizetők 86%-át. Emellett a cég alig egy év alatt kilencmillió darab kamerával szerelt telefon készüléket adott el.

Az idei évben a DoCoMo 618,0 milliárd jen konszolidált nettó nyereséget vár, míg a Reuters által megkérdezett szakértők előrejelzéseinek mediánja mindössze 595 milliárd jent hozott ki. Az értékesítési árbevétel esetében 1,9%-os növekedést követően 4790 milliárd jenre számít a konszern.

A DoCoMo 500 milliárd jen felső értékben saját részvények visszavásárlását tervezi az idén. Az intézkedés támogatást adhat részvényének, mely két hónappal ezelőtt még négyéves mélypontnál időzött.

Az elmúlt két hónapban a papír árfolyama harmincszázalékos emelkedésen ment át a javuló eredményességről kiszivárgott értesülések hatására. Egyes befektetői vélemények szerint a részvény árfolyama az elkövetkező évre 10-20%-os emelkedési potenciált hordoz magában. A DoCoMo 1900 milliárd jent (16,3 milliárd dollár) fordított külföldi távközlési cégek, mint például az T&T Wireless Services részvényeinek a felvásárlására az elmúlt években. A befektetési taktika azonban balul sült el a távközlési ágazat árfolyam-buborékjának a kipukkadása miatt. A DoCoMo befektetéseinek több mint felét volt kénytelen leírni az elmúlt két év folyamán.

A DoCoMo a tokiói tőzsde zárása után tette közzé eredménybeszámolóját. Papírja 2,6%-os gyengüléssel, 262 ezer jenes árfolyamon fejezte be a napot, szemben a Nikkei 225 index 0,96%-os csökkenésével.
Kulcsszavak: DoCoMo +céginfo +mérleg

MRT Mixer 4.0

A különleges funkciókkal ellátott DJ program 4 hangfájl egyidejű lejátszásának és a köztük lévő hangok átfedésének lehetőségével, különböző hangeffektusokkal, valamint az egyes hangfájlok effektusainak szerkesztésével kiváló választás mixelt dalok készítésére.

2024. május 5. 16:39

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

HR és munkavállalói oldalról is kihívás az anyák foglalkoztatása itthon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 13:01

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55