Az ATI bejelentette az Xbox 2 megrendelés megszerzését

Tóth Kristóf, 2003. augusztus 14. 22:00
[smallimage 1 left]A kanadai központú ATI Technologies csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy a társaság szerződést írt alá a Microsofttal az Xbox következő generációjába kerülő grafikai rendszer szállításáról.
Az ATI szerint a társaság egyedi, csúcstechnológiát képviselő grafikus rendszer kidolgozására kapott megbízást a Microsofttól. "Miután megvizsgáltuk a jelenlegi legfejlettebb, fejlesztés alatt álló grafikai megoldásokat arra a következtetésre jutottunk, hogy az ATI által követett technikai irányvonal tökéletesen beilleszkedik az Xbox következő generációjába" - mondta Robbie Bach, a Microsoft otthoni- és szórakoztatóelektronikai megoldásokkal foglalkozó részlegének vezetője.

A bejelentés véget vet annak a spekulációnak, amely már hónapok óta tartott az Xbox 2 grafikai rendszerének ügyében. Egyes hírforrások korábban azonban arról számoltak be, hogy az ATI rivális nVidia a jelenlegi Xbox-hoz fűződő partnerkapcsolat kedvezőtlen tapasztalatai alapján nem is kívánt grafikus processzort szállítani az Xbox jövőbeli változataiba, így a kérdés gyakorlatilag már korábban eldőlt.

A Microsoft és az nVidia korábbi nézeteltéréseinek oka elsősorban az volt, hogy a szoftveróriás a várakozáson aluli eladások miatt az előzetesen tervezettnél kevesebb chipkészletet vett át az nVidia-tól, és a játékkonzolok piacán dúló kiélezett árverseny miatt a beszerzési árat is csökkentette.

Az Xbox konzolokba készített integrált grafikus chipkészlet az elemzők szerint az nVidia bevételének mintegy 15 - 20 százalékát képviselte az elmúlt két évben. A társaság számára kedvezőtlen feltételek miatt a megoldás azonban feltételezhetően veszteséget, vagy csak elhanyagolható nyereséget hozott az nVidia-nak.

"Az nVidia számos jellel utalt arra, hogy megpróbálja elhatárolni magát az Xbox 2-től" - mondta Michel McConnell, a Pacific Crest Securities elemzője. " A két cég partnerkapcsolata az elmúlt évben megromlott, és a Microsoft általánosságban sem az a partner, amellyel könnyű jó üzletet kötni. Véleményem szerint az egész üzlet kellemetlen emlék lesz az nVidia számára" - tette hozzá McConnell.

Az ATI által kötött megállapodás anyagi részletei nem ismertek, annyit azonban tudni, hogy az ATI technológiát fog licencelni a Microsoft számára, nem chipeket fog szállítani, így elkerülheti a raktárkészlettel kapcsolatos problémákat.
Kulcsszavak: Xbox ATI Microsoft

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52