Jövőre kínai-magyar informatikai konferenciát rendeznek Budapesten

forrás Prim Online, 2003. szeptember 10. 13:00
Kóka János, az IVSZ elnöke és Csepeli György, az IHM politikai államtitkára 2003. augusztus 27-29. között a kormánydelegáció tagjaként kínai politikusokkal, társadalmi szervezetek képviselőivel és üzletemberekkel találkozott. Fogadta őket a kínai informatikai miniszter és a helyi informatikai szövetség elnöke. A kínai miniszter és az államtitkár keretmegállapodást írtak alá a két ország közötti informatikai kereskedelem, kutatás-fejlesztés és beruházások ösztönzése érdekében.
A megállapodásban megfogalmazott célok megvalósítására a tárgyalófelek már akciótervet is készítettek. Ennek alapján a következő egy évben az országok szakmai delegációi egymás országába látogatnak, ahol az informatikai minisztériumok és a szakmai szövetségek koordinálásában tételesen (termékek, szolgáltatások, technológiák, illetve együttműködésre, befektetésre, kereskedelemre kész cégek szintjén) felmérik az együttműködési lehetőségeket. Ennek eredményeit a felek egy jövő szeptemberben Budapesten rendezendő kínai-magyar informatikai konferencián vitatják meg, amelyre a kínai informatikai miniszter és a szövetség elnök asszonya is ellátogat. Az IVSZ várakozásai szerint itt már érdemi üzletkötésekre is sor kerül.

Az IHM és az IVSZ a jövőben munkacsoportot alakítanak, amely felügyelni fogja a konferencia előkészületeit. Tekintettel arra, hogy a kínai tárgyalópartner Magyarországot regionális központnak és az Európai Unióba vezető egyik legfontosabb útnak ismeri el, a konferenciát a magyar fél igyekszik majd regionálisra hangolni.

Kulcsszavak: IVSZ konferencia IHM Kína

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36