Az Egyesült Államok a Microsoft licencfeltételeit vizsgálja

Tóth Kristóf, 2003. október 26. 11:54

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium vizsgálatot indított annak
érdekében, hogy kiderítse, vajon miért csatlakozott a Microsoft
forráskód licencprogramjához a vártnál jóval kevesebb társaság.
Az Igazságügyi Minisztérium (U.S. DOJ) Microsofttal kötött korábbi megállapodása szerint a szoftveróriásnak olyan feltételeket kellett megszabnia a Windows egyes forráskódjainak licenceléséhez, amely lehetővé teszi, hogy a rivális szoftverfejlesztők versenyképes alternatívákat tudjanak kifejleszteni a szoftveróriás egyes alkalmazásaihoz.

Az amerikai Szövetségi Bíróság csütörtöki meghallgatásán Colleen Kollar-Kotelly bírónő elmondta, hogy általánosságban elégedett a Microsoft megállapodás szerinti együttműködésével. A legfontosabb jelenlegi problémának a forráskód licencelését tartja Renata B. Hesse, az amerikai Igazságügyi Minisztérium ügyvédje, amely a Windows egyes moduljaiba biztosított betekintés segítségével a külső szoftverfejlesztők hátrányát hivatott csökkenteni bizonyos Windows alkalmazások fejlesztése esetén.

A Microsoft eredeti licencfeltételei túlzottan drágán tették volna lehetővé a külső szoftverfejlesztő cégek számára, hogy betekintsenek a Windows forráskódjába. A szoftveróriás augusztusban módosított a licencstruktúrán, de ezidáig mindössze 9 társaság vette igénybe azt. Hesse szerint a minisztériumnak több időre van szüksége annak megállapítására, hogy miért nem licencelte a kódot a Microsofttól több társaság.

A forráskód licencfeltétele azonban csak egy a számos kérdésből, amelyet az Igazságügyi Minisztérium a társasággal kötött korábbi, peren kívüli megállapodás során felvetett. A Microsoftnak emellett több más területen is jelentős módosításokat kell végrehajtania a piaci verseny elősegítése érdekében.
Kulcsszavak: Windows Microsoft +céginfo

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Díjazták a hazai informatikai versenyeken legjobb eredményt elért diákokat

Három jelentős informatikai diákverseny díjátadóját tartották meg 2024. május 23-án az ELTE Informatikai Karán, köztük Magyarország legtöbb diákot elérő, online zajló informatikai versenyén, az e-hód-on legjobban szereplő gyerekeket is jutalmazták. A résztvevők számos meglepetésprogramon vehettek részt, ahol többek között az okosházak modellezésével és a mesterséges intelligencia használatával is megismerkedhettek. Valamennyi díjátadón a közelmúltban elhunyt Dr. Zsakó Lászlóra, a hazai informatikai diákverseny-rendszer egyik megalkotójára emlékeztek meg a jelenlévők.

2024. május 31. 15:13

A Zyxel Networks tűzfalai Champion rangot kaptak a Techconsult legújabb biztonsági felmérésén

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 13:26

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52