Bemutatkozik a programfejlesztőknek a következő Windows

Kiss Ádám Zoltán, 2003. október 27. 22:12

Bill Gates hétfőn mintegy hétezer programfejlesztő előtt ismertette a
következő generációs Windows operációs rendszer eddigi fejleményeit.
A részvétel kulcsfontosságú a Microsoft számára, bár a Longhorn nevű szoftvert csak 2006-ban tervezik bevezetni a piacra. A mostani Los Angeles-i fejlesztői konferencia célja az operációs rendszerhez alkalmazásokat író fejlesztők tájékoztatása. Ahogy Adam Sohn termékmenedzser elmondta, a programozókra nem lehet csak úgy hirtelen minden információt ráborítani, majd szinte azonnali eredményeket várni, időt és bőséges információt kell biztosítani a fejlesztésekre. A Longhorn egyébként éppen ezért nem az egyetlen bemutatkozó a konferencián, a kísérőanyagként adott DVD-n az operációs rendszer tesztváltozata mellett megtalálható a Whidbey kódnevű új Visual Studio.Net, és az legfrissebb SQL Server, mely jelenleg Yukon néven fut. A hivatalos közlés szerint a programozók így felkészülhetnek az Indigo .Net Framework, a WinFS fájlkezelőrendszer, és az Avalon grafikai reprezentációs megoldás lehetőségeinek kihasználására. Az elemzők szerint a Microsoft azt szeretné, hogy a Longhorn megjelenésekor már sok program képes legyen kihasználni a benne rejlő új lehetőségeket, de ez egyben a lefelé-kompatibilitás elvesztését is jelenti, ami operációsrendszer-frissítésre szoríthatja az eddigi rendszerével elégedett felhasználót.

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 13:19

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

HONOR tippek a gigabájtok jó kihasználásához

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36