Újabb szélessávú infrastruktúra pályázatot írt ki az IHM

Innovatív fejlesztések és szolgáltatói modellek pályázhatnak

forrás Prim Online, 2003. november 3. 21:11

A szélessávú internet elérés magyarországi terjedésének további
előmozdítása, valamint az innovatív technológiák és alkalmazások
használatának elősegítése érdekében az Informatikai és Hírközlési
Minisztérium (IHM) újabb, 400 millió forint keretösszegű pályázatot
hirdetett a szélessávú internetszolgáltatás területén. Az új megoldások
mielőbbi magyarországi elterjedése mellett a pályázat – a technológiai
verseny intenzitásának erősödével - az árakra és a szolgáltatások
minőségére egyaránt jótékony hatást gyakorolhat.
Az IHM honlapján és a napilapokban ma közzétett „A szélessávú internet-elérés terjedését elősegítő innovatív, technológia-intenzív infrastruktúra-fejlesztések és szolgáltatói modellek támogatása” című pályázaton a korábban bevezetett fejlesztési adókedvezményt igénybe venni nem tudó, belföldi székhelyű, távközlési szolgáltatási engedéllyel rendelkező vagy bejelentett távközlési szolgáltatást működtető szervezetek indulhatnak (pl. vezetékes, kábeltelevíziós és mikrohullámú szolgáltatók, illetve internetszolgáltatók).

A pályázatok bírálata pontozásos módszerrel történik, figyelembe véve a projekt szakmai tartalmát, a költségvetés megalapozottságát és a pályázó felkészültségét is. A bírálati kritériumok között hangsúlyosan jelenik meg a projekt megvalósítása során alkalmazott technológiai megoldás, valamint a szolgáltatói modell alkalmazásának távlatos és kiterjesztett alkalmazási lehetősége az információs társadalom fejlődésének elősegítése szempontjából. A pályázat keretében a támogatott fejlesztésnek a támogatási szerződés megkötését követő 18 hónapon belül kell megvalósulnia.

Az IHM 2003 augusztusában meghirdetett, 600 millió forintos keretösszegű, a „Szélessávú internet infrastruktúra kiépítésének és a szolgáltatás beindításának támogatása Magyarország üzletileg kevésbé vonzó településein” című pályázatával azokat a fejlesztéseket támogatta, amelyek az ország kevésbé ellátott, üzletileg kevésbé vonzó településein valósulnak meg. A keretösszeget több mint kétszeresen meghaladó értékű projekttel induló 42 pályázó között a nagy távközlési cégek éppúgy képviseltették magukat, mint a WIFI technológiát használó kisebb vállalkozások vagy a helyi kábeltelevíziók. A pályázatok kiértékelése jelenleg zajlik, a végeredményt az IHM várhatóan december első felében teszi közzé.

A legfrissebb statisztikai adatok és felmérések szerint örvendetes növekedés tapasztalható a magyar internetezők számában, és különösen biztató, hogy átlagon felüli, sőt, az EU-tagországokban tapasztalt szintet is meghaladó mértékben növekedett a szélessávú hozzáférések terjedése: az összes előfizetésen belül a szélessávot használók aránya hazánkban már meghaladja a 19 százalékos nyugat-európai átlagot. A minisztérium célja, hogy a szélessávú internet-elérés tekintetében Magyarország lehetőség szerint tovább javítsa jelenlegi kedvező pozícióját. Ennek érdekében a Parlament elé terjesztett elektronikus hírközlési törvény előírja a szélessávú nagykereskedelmi ajánlatok átláthatóságát és diszkrimináció-mentességét, tovább növelve a piaci versenyt azokon a területeken, ahol már elérhető valamely szélessávú szolgáltatás.

A korábban bevezetett fejlesztési adókedvezmény, illetve az előző és a most kiírt, együttvéve 1 milliárd forint összegű pályázatok az alapinfrastruktúra kiépülését hivatottak elősegíteni. Erre a célra a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) Gazdasági Versenyképesség Operatív Programja (GVOP) az EU Strukturális Alapjaiból szintén biztosít forrásokat, elsősorban a gazdaságilag hátrányos térségek szélessávú infrastruktúrával való ellátásának ösztönzésére. A minisztérium által indított Közháló projekt a közintézmények szélessávú infrastruktúra-ellátását hivatott biztosítani (a tervek szerint a 2005. harmadik negyedévéig tartó első fázis során összesen 7300 végpont valósul meg). Az IHM által kezdeményezett NDA és NAVA projektek, valamint tartalomfejlesztési pályázatok pedig a szélessávú infrastruktúrán élvezhető és használható tartalmak létrehozását hivatottak elősegíteni.

További információ:

A pályázati feltételek, kitöltendő adatlapok és egyéb feltételek tekintetében a pályázati útmutató az irányadó. A pályázati adatlap és az útmutató az Informatikai és Hírközlési Minisztérium honlapjáról (http://www.ihm.hu) 2003. november 3-tól letölthető, továbbá térítésmentesen beszerezhető az IHM ügyfélszolgálatán (1075 Budapest, Rottenbiller u. 32., munkanapokon 8-18 óra között) és a regionális irodákban.

A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítás 2003. november 6-tól az alábbi helyi tarifával hívható telefonszámon kérhető: 06-40-200-454

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36