Megosztott országok - ki fogja irányítani az internetet?
A szólásszabadság határainak ügyében is döntést kell hozniuk, ugyanis határozott ellentét feszül a média és az emberi jogi szervezetek álláspontja, illetve az olyan zárt nemzetek, mint Kína között. Emellett előbbiek véleménye szerint a gyűlöletbeszéd és a pornográfia elleni általános szigorítások is károsak lehetnek a hírszolgáltatásokra és az egész internetre.
Az ENSZ székháza New Yorkban
Szükséges-e egy külön pénzalapot létrehozni a gazdag és a szegény államok közötti technológiai szakadék csökkentésére? Szenegál vezetésével néhány afrikai ország már kifejezte óhaját egy ilyen támogatás iránt, de ellenvélemények szerint ennek jelentős része a bürokráciára menne el. "Nagyon jó elgondolás, de az emberek többsége nincs elragadtatva egy nagy költségekkel járó alap létrehozásától" - nyilatkozta a Világbank programmenedzsere, Bruno Lanvin. "Bankunk nem fog támogatni egy olyan dolgot, ami ugyan hoz néhány millió dollárt az afrikai országoknak, de ugyanekkora összeg megy el annak kiosztására."
A tárgyaláson ezeken kívül szóba fognak hozni a biztonság, a kéretlen levelek (spam), a tudományos magazinok szabad közlése mellett számtalan apróbb kérdést, de természetesen az alaptéma az információs technológiák elérhetősége lesz.
"Ha elkezdünk beszélni az információs társadalomról, olyan széles témakörbe vágunk bele, hogy mindenki elő tudja venni a kedvenc témáját." - mondta George Sadowsky, a Global Internet Policy Initiative elnöke. "Egyszerű hozzáadni újabb fejezeteket, és nehéz meghatározni mi a fontos, és mit kell eldobni, mivel az ilyen könnyedén megsérthet sok kormányt.
Andrew McLaughlin volt ICANN hivatalnok, jelenleg a Harvardon telekommunikációval foglalkozó szakember szerint az egész esemény teljesen felesleges, "fecsegés, ami nem fog semmilyen eredményt hozni."
Az eseményt az ENSZ egyik alszervezete, a Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség rendezi. Daniel Stauffacher svájci nagykövet szerint a szervezők aggódnak, hogy a Nyugat a fejlődőknél jóval kisebb figyelmet fog fordítani az eseményre, és csupán alacsonyszinten képviselteti magát. De ENSZ információ szerint 56 másik állami vezető mellett a francia miniszterelnök és a német kancellár is megerősítette már a részvételi szándékát. Stauffacher közlése szerint 5-6000 embert várnak, a kormányzatok mellett az üzleti és a civil szektor is aktív lesz.
Bush elnök jelenléte még bizonytalan - az amerikai delegációt David Gross, a külügyminisztérium nemzetközi kommunikációt és információs politikát koordináló vezetője fogja vezetni. Nitin Desai, Kofi Annan ENSZ főtitkár konferenciára kinevezett különleges tanácsadójának reményei szerint a résztvevők legalább a szélesebb célokban, mint az e-oktatás vagy e-egészségügy meg fognak egyezni.
Kapcsolódó cikkek
- Supernova 2007 konferencia: az internet és a fekete lyuk
- Az internetes cenzúra terjedésére figyelmeztet az Amnesty International
- 122 millió európai az interneten
- A britek neteznek a legtöbbet
- Internetes szerzőijog-védelmi szolgáltatást vesz igénybe az AP hírügynökség
- Növekvő netcenzúra világszerte
- Illegális szoftverhasználat: 1 milliárddal kisebb kár az EU-ban
- Cyberbullying: Az új típusú támadás főként a tizenéveseket célozza
- MTE- kerekasztal az audiovizuális média-szolgáltatási irányelvről
- Megduplázódott a rosszindulatú kódok száma
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Ennek a mobilnak van a legjobb kamerája a DXOMARK szerint
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.