internet kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: internet

Elkészült az éves INHOPE-jelentés

A gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szövetség, az INHOPE közzétette a 2022-re vonatkozó éves jelentését. Taghotline-jai – köztük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2011 óta fenntartott internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline – az egész világról a tavalyi évben összesen több mint 587 ezer bejelentést vizsgáltak meg, amelyek közül 400 ezer bizonyult illegálisnak. Tízből kilenc felvételen 13 évnél fiatalabb gyermek, jellemzően kislány szerepelt, és a legtöbb gyermekpornográf tartalmat amerikai és holland szerveren tárolták.

2023. május 24. 18:53

Szakértő: a szülők feladata és felelőssége felkészíteni gyermekeiket az online térre

Egyre több kutatás hívja fel a figyelmet a fiatalok megdöbbentő digitális szokásaira: a 14-25 éves korosztály háromnegyede még tanulás közben sem tudja letenni a telefont és szívesebben tölti chateléssel az idejét, mint családi programmal.

2023. május 18. 11:32

A nagy testvér mindent lát: így figyelnek minket a weboldalak

A GDPR miatt egyre szigorúbbak a sütikre vonatkozó szabályozások, de még mindig beazonosíthatóak vagyunk felhasználóként, ha visszatérünk egy korábban már felkeresett weboldalra. Dávid Ádám online marketing szakértő elmondta, vannak olyan szoftverek, melyek virtuális kameraként figyelik meg a lépéseinket az online térben, az algoritmusok ezek alapján tudják azt is, mikor születik majd meg a gyermekünk vagy mikor megyünk nyaralni. Mint fogalmazott, ennek előnye, hogy releváns reklámokkal találjuk szemben magunkat, a rutinos ügynökségek pedig már figyelnek arra, hogy ne legyen zavaró a hirdetések gyakorisága.

2023. április 3. 21:39

Debütál a ChatMate, az interaktív chatbot

Mára az internet és az okostelefonok a fiatalok életének szerves részévé váltak, azonban a túlzott online jelenlét és a felkészületlen nethasználat folyamatos kockázatot jelenthet, miközben éppen ezt, a 13-18 éves korosztályt nehéz elérni a tudatosító programokkal. A március 27. és 31. között zajló Digitális Témahét alkalmából a fiatalok szokásaira rezonálva egy új online megoldást indít a ProSuli: a ChatMate interaktív módon ad tudást az online zaklatás, a digitális lábnyom és a digitális jóllét témakörökről, amelyben a fiatalok segítőpartnere a színész-énekes Miller Dávid.

2023. március 27. 21:20

LEO-műholdak: zsákutca vagy forradalom a szélessávú internetben?

A LEO-műholdak a világ minden szegletébe elhozhatják a nagy sebességű internetet – ha nem állnak egymás útjába. A Deloitte TMT Predictions 2020-as jelentése így fogalmazott: az alacsony Föld körüli pályán (LEO) működő műholdak konstellációi vagy forradalmat hoznak el a szélessávú szolgáltatásokban, vagy egy nagy rakás űrszemét keletkezik. Három évvel később még mindig nem teljesen egyértelmű, melyik szcenárió jön be, sok vállalat azonban továbbra is az előbbire szavaz.

Kulcsszavak: Deloitte műhold internet
2023. március 24. 09:56

A valótlanságoktól, vírusoktól és az álhírektől is félnek a magyar internetezők

Az internet a végtelen szabadság és kibontakozási lehetőség tere, vagy inkább a belső és külső kontrollok hiánya miatt az emberi természet legsötétebb bugyrainak Jurassic Park-ja? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Scores Group kutatócéget bízta meg 2022-ben, hogy tárja föl, milyen kép rajzolódik ki az internet magyarországi megítéléséről, használatáról. 

2023. február 22. 20:26

Egyre többen ismerik fel Elon Musk “Starlink” technológiájának előnyeit

A gyenge internetkapcsolat miatti kellemetlenségeket senkinek nem kell bemutatni, és bár az informatika az elmúlt 5 évben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, az említett probléma rengeteg embernek okoz bosszúságot napjainkban is, legyen szó akár magáncélú, akár üzleti felhasználóról. Ennek hamarosan vége lehet: 2023-ban már Magyarországon is elérhető és megfizethető megoldás a Starlink szatellit alapú internet-szolgáltatás, ami hamarosan nagy hatással lehet az egész hazai távközlési piacra.

2023. február 17. 15:27

Ezektől volt hangos a magyar netes közbeszéd

Háború, országgyűlési választás, Berki Krisztián váratlan halála vagy Christiano Ronaldo újszülött fiának halála. Csak néhány téma azok közül, amire 2022-ben a legtöbb magyar ember kattintott az interneten. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) egyfajta számvetést készített az online média tavalyi használatáról. Arra törekedett, hogy minél részletesebb adatokkal szolgáljon az internetes világban megjelent hírek tartalmáról és a felhasználók szokásairól.

2023. február 15. 18:37

Új stratégiát hirdetett az NMHH a Biztonságos internet világnapja alkalmából

A „Szabadság és biztonság a digitalizálódó világban” című stratégia a szabályozás és a felügyelet területén új fellépést, az egyéni és vállalkozási szabadság, valamint a nemzeti érdekek védelmét vállalja – derült ki az NMHH évnyitó konferenciáján, amit a Biztonságos internet világnapja apropóján rendeztek meg Budapesten. 

2023. február 10. 14:00

Van megoldás! Gamer–kézikönyv szülőknek, hogy legyenek helyes kérdések és válaszok

A biztonságosabb internet felé az első lépést a szülő teheti meg, ha beszélget gyermekével a témáról. Megtalálni a közös hangot, feltenni az első kérdést azonban nem könnyű feladat. Ebben kíván segíteni a szülőknek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gamer gyerekek szüleinek szóló kézikönyve, amely a Biztonságos Internet Napján (Safer Internet Day) jelenik meg.

2023. február 7. 15:44

Nem téma otthon a gyerekek online élete, pedig beszélni kellene róla

Annak ellenére, hogy a fiatalok szabadidejük nagy részét az interneten töltik, az otthoni beszélgetések során mégis sokkal jellemzőbb, hogy az iskolában történtekről faggatják őket szüleik – állapította meg egy friss országos kutatás. A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli megbízásából készült felmérés azt vizsgálta, hogy a szülők mennyire vannak tisztában gyermekük online jelenlétével. Kiderült, hogy már a 7-12 évesek is aktívan használják a közösségi médiát, pedig egyes platformok szabályzata nem engedi a regisztrációt 13 éves kor alatt. Biztató, hogy amennyiben a gyerekek káros tartalommal találkoznak, azt nagy eséllyel megosztják a szüleikkel.

2023. február 7. 13:58

A gyerekeknek idő- és tartalomkorlátokra van szükségük

„Együtt egy jobb internetért” mottóval idén is megrendezésre kerül a Biztonságos Internet Napja 2023. február 7-én. Különösen a gyerekek és a fiatalok vannak kitéve számtalan veszélynek, ezért számukra az internethasználat korlátai ugyanolyan fontosak, mint az offline szabályok. A nemzetközi naphoz kapcsolódóan a G DATA Cyber Defense biztonsági tippeket ad a szülőknek arra vonatkozóan, hogyan hívják gyermekeik figyelmét az online biztonságra, és hol szükséges elhelyezni a korlátokat.

2023. február 6. 13:52

A legtöbb pénzt az internetre költjük, de a tévé előtt töltjük a legtöbb időt

Háztartásonként több mint 18 ezer forintot költünk médiára havonta – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hiánypótló kutatásából. A felmérés szerint átlagosan napi 300 percet tévézünk és több mint 200 percet internetezünk.

2023. február 1. 15:30

Aggasztó a helyzet: már tízévesen több órát „tiktokoznak” a gyerekek

A 10-15 évesek egy átlagos hétköznapon közel 2 órát, hétvégenként pedig majdnem 3 órát töltenek a világhálón, derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) tavaly őszi kutatásából. Az együttműködés célja az volt, hogy feltárják a digitális eszközhasználattal és a különböző médiatartalmakkal kapcsolatos fogyasztási szokásokat.

2023. január 23. 18:50

Aggályos internetes reklámokra hívja fel a figyelmet az NMHH

A különböző weboldalakon és a közösségi platformokon elárasztanak minket a hirdetések, melyek mintegy 20 százaléka úgynevezett hidden reklám. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakemberei szerint a hidden reklámok nem törvényszerűen károsak, de a csábító ajánlatokat mindig érdemes fenntartásokkal kezelni. 

2023. január 10. 15:46

Internettel kapcsolatos pályázatok gyerekeknek és fiataloknak

2023-ban 20. alkalommal rendezik meg az Európai Unió tagállamaiban, így hazánkban is a Biztonságos Internet Napot (SID). A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint az európai Safer Internet Program (SIP) konzorciumvezetője, két pályázatot is kiírt az eseményhez kapcsolódva gyerekeknek. 

2022. december 19. 17:07

Internetszolgáltatás: már nem a sebesség, a minőség számít

Új fejlődési szakaszba lépett az internet-hozzáférési szolgáltatások piaca: már nem a sebesség a meghatározó tényező egy ajánlatnál, hanem a megbízhatóság. A Deloitte 2022-es szélessávú internethasználat fogyasztói felmérése arra kereste a választ, hogy mi alapján döntenek a fogyasztók.

2022. december 15. 17:12

Rohamosan terjednek a gyermekeket veszélyeztető online kihívások

„Újabb halálos kihívás terjed a gyerekek között” – gyakori cím a médiában, de sajnos sokan nem is sejtik, hogy miről szól egy-egy virtuális kihívás és mitől veszélyes. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének tanácsadó testületeként működő Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal szeptember 28-i ülésén az online kihívások veszélyeivel, visszaszorításuk lehetőségeivel és a szülői tudatosság növelésének fontosságával foglalkozott.

2022. szeptember 30. 20:25

Pszichológiai, érzelmi és társadalmi károkat okozhat az online zaklatás

Kiközösítés, befeketítés, személyiséglopás és szexting. Csak néhány fogalom a zaklatás főbb típusai közül. Az online zaklatás egy olyan jelenség, ami hatalmas sebeket ejthet bárkin, fő elszenvedői mégis a gyerekek. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a zaklatás történhet otthon, a munkahelyen vagy az iskolában (bullying), de az internethasználat elterjedésével az online zaklatás is a mindennapok részévé vált.

2022. szeptember 7. 12:40

7 hasznos tanács, amit a szülő megtaníthat a gyermeknek az online világról

Szeptemberben az iskolába való visszatérés egyszerre izgalmas és nyugtalanító érzés, de nemcsak a gyermekek számára, hanem a szülőknek is. Az elsősöknek a szülők még megfogják a kezüket, gondosan elmagyarázzák, hogyan működnek a dolgok a világban. Legalább ennyire fontos, hogy a gyermekek az online térben is biztonságosan, tudatosan mozogjanak. Ehhez szedett össze hasznos tanácsokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).  

2022. augusztus 31. 19:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt, amit a hackerek ki is használnak úgy, hogy az ellopott jelszavakat minden népszerű online szolgáltatásban végigpróbálják, így egyszerre akár több fiókhoz is hozzáférhetnek. Kiemelten fontos tehát, hogy egyedi, erős jelszavakat használjunk minden egyes online fiókunk esetében. Egy jelszókezelő pedig remek megoldást nyújt ezek megjegyzésére és kényelmes előhívására. De hogyan válasszunk, hogy biztonságban legyenek az adataink? Az ESET szakértőinek tanácsai.

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

A GKID a Mastercard közreműködésével 2023-ban immár nyolcadik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát. 

2023. május 23. 20:10