Kalózok árulják Ázsiában a Longhornt
Az eset még
jobban aláhúzza az amerikai cégek szerzői jogi problémáinak ázsiai helyzetét és
nagyságát, hiszen a Longhornt tartalmazó CD-khez már másfél amerikai dollárnak
megfelelő összegért hozzá lehet jutni Dél-Malajziában. A Microsoft Windowsának
jelenlegi verziója, az XP, már 100 dollár felett kapható az Egyesült
Államokban.
A
kalózszoftver a Los Angelesben októberben tartott programozói konferencián
bemutatott és osztogatott Longhorn verzióval egyezik meg, mondta a Microsoft
jogi képviselője, Jonathan Selvasegaram. "Nem teljes termékről van
szó" - nyilatkozta malajziai tartózkodása során. "Még ha működik is
egy ideig, szerintem kockázatos az otthon használt számítógépre
feltelepíteni" - mondta. A Microsoft elnöke, Bill Gates szerint a Longhorn
2005 előtt nem várható, de megjelenése a Microsoftnak az évtized legnagyobb
szoftverkiadását jelenti.
A szoftvert
Johor Bahru, a szingapúri határ melletti város egyik legnagyobb
bevásárlóközpontjában kapható, több ezer másolt program, zenei CD és DVD
társaságában. Jóllehet a Holiday Plazának saját rendőrsége is van, a lemezek -
mily meglepő! - háborítatlanul lógnak műanyag borítékukban a tucatnál is több
számítástechnikai bolt állványain.
Az ilyen
szintű kalózkodás teljesen megszokott Ázsiában, jóllehet az Egyesült Államok dicséretben
részesítette Malajziát a május óta lefoglalt több ezer kalózmásolat miatt. Az
Államok kereskedelmi vesztesége a malajziai szoftverkalózok miatt a 2001-es 316
millió dollárról 242 millió dollárra esett vissza 2002-ben.
A Longhorn az ígéretek szerint új fájltárolási módszereket, jobb internetes kapcsolatot, nagyobb biztonságot és kevesebb újraindítást jelente a felhasználók számára, állítja a Microsoft.
Kapcsolódó cikkek
- A Google a Vista keresőfunkcióját kritizálja
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- Életfogytiglan a kalóz-Windows használatáért
- Románia - 114 millió eurós kárt okozott a szoftver-kalózkodás
- A Microsoft mondja a Linux-tábornak, hogy nagyfejű...
- Évi 40 milliárd dolláros veszteséget okoz a szoftverkalózkodás
- 40 millió Vista eladva, Longhorn helyett Windows Server 2008
- Illegális szoftverhasználat: 1 milliárddal kisebb kár az EU-ban
- Csak a Linux-kernel 42 Microsoft-szabadalmat sért
- Nem megfelelő megoldás az EU-nak a Microsoft feldarabolása
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.