PC-s üzletágának félévét értékelte a HP Magyarország
A cég az EMEA térségben és így természetesen Magyarországon is
piacvezető mind az asztali, mind a noteszgépek területén. A notebookok forgalma
48,7 %-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest és 31,7%-kal piacvezető
volt ebben a szegmensben. Európában minden ötödik, Magyarországon minden harmadik
eladott noteszgép HP márkajelzést visel. Az asztali PC-k a HP részesedése 18,4
% volt. Összességében a múlt év folyamán a HP több mint 40 ezer PC-t és 20
ezernél is több notebook-ot értékesített hazánkban.
"A kimagasló eredmények elsősorban a következetes piaci
fókusznak és a vállalatnál hosszú évek óta érvényesülő innovatív, a
technológiai újdonságok iránt fogékony szemléletmódnak köszönhető" - mondta
Molnár Imre.
A HP idén a mobil PC terén Magyarországon 60%-os növekedést
vár, s az év végére bekövetkezhet, hogy a notebook gépek értékesítési volumene
meghaladja az asztaliakét. A PDA-k (iPAC) terén a HP közel 50%-os részesedéssel
rendelkezik a közép-európai régióban. A cég továbbra is számít erre a pacra is,
és már készülnek az új változatú gépek.2004-ben a meghatározó technológiák
között találni a Prescott processzort, a soros aaATA vezérlőt, illetve ilyen
meghajtók megjelenését. A HP Magyarország fontos célja, hogy idén is megőrizze
piacvezető státuszát, leginkább a kormányzatban és a nagyvállalati szektorban.
Ami az értékesítési csatornát illeti: a forgalom 65%-át hozó
40 Business Partner Select minősítésű partnerre és a közel száz Business
Partner minősítésű partnercégre 2004-ben is számítanak. Az idei fő célok: a
partnerek felkészítése az EU csatlakozásra, a partneri kör további szélesítése,
a szakértelem mélyítése. Idén tovább folytatódik az ún. kompenzációs
(motivációs) program további finomítása, a "Get More" jelszó továbbterjesztése
a kis- és középvállalatok felé, a Smart Office keretrendszer kínálata.
Rövidesen megjelenik az üzletág Európa Csomag nevű promóciója.
Kapcsolódó cikkek
- A Verbatim felvásárolja a SmartDisket
- Kivonul a Tele2 Magyarországról
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban
- Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
- Perből szövetség: SanDisk-Ritek
- Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
- Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Microsoft Dynamics: minden napra egy új ügyfél
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.