Nyereséges az AH
Anyavállalati szinten az AH Rt. 2003. évi üzleti eredménye meghaladta a 2,1 milliárd forintot, mérleg szerinti eredménye pedig 1,1 milliárd forintot tett ki. A javulás fő oka az, hogy egyrészt az Antenna Hungária Rt. az alaptevékenységét illetően őrzi pozícióit, másrészt az AH távközlési tevékenységének Antenna Távközlési Rt.-be történő kiszervezésekor az AH eszközeinek egy részét apport formájában az új leányvállalat rendelkezésére bocsátotta, mely hozzájárult a rendkívüli eredményhez.
Konszolidált szinten a változó Vodafone-konszolidáción túl további változás volt 2002. évhez képest, hogy 2003. folyamán az AnteCom Rt., AnteCare Rt., AnSzer Kft. és a TeleDataCast Kft. eladásával fenti társaságok kikerültek a vállalatcsoportból.
Az AH-csoport értékesítésének nettó árbevétele 2003. évben 25,3 milliárd forint volt, amely 2,4 százalékkal haladta meg a 2002. évi összeget. 2003-ban a vállalatcsoport bevételeinek 55 százaléka műsorterjesztésből, 20 százaléka távközlésből, 8 százaléka az AntennaMikro szolgáltatásból, 5 százaléka szerviz szolgáltatásból, 12 százaléka pedig egyéb tevékenységekből (infrastruktúra-, eszköz bérbeadás, stb.) származott.
A vállalatcsoport üzleti tevékenységének eredménye 2,25 milliárd forint, melyre legfőképpen a Vodafone Magyarország Rt. aktív tőkekonszolidációs különbözetének 2002. évi 1,1 milliárd forint összegű amortizációjának elmaradása hatott.
Kiadási oldalon jelentős tétel a pénzügyi műveletek ráfordításainak közel 2,5 milliárdos összege, mely továbbra is döntő mértékben a fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordításokhoz kapcsolódott (1,8 milliárd forint), bár a korábbi év hasonló időszakához képest ez a tétel kedvező irányban, több mint 17 százalékkal csökkent.
A csoport kötelezettségei 2002. évhez képest 7 százalékkal csökkentek, a hitelállomány összetétele pedig a rövidtávú hitelek kedvezőbb konstrukciójú hosszú távú hitelekkel történő kiváltása következtében pozitívan változott.
Kapcsolódó cikkek
- A Swisscom eladja az Antenna Hungariát
- A Swisscom Broadcast 5.250 forintot ajánl az AH-részvényekért
- Kifizették az Antenna Hungáriáért a majd 47 milliárdot
- Milliárdokat fektet az Antenna Hungáriába a Swisscom
- A Firthlion növelte részesedését az Antenna Hungáriában
- AH privatizáció: az EDR tender nem jelent többlet kockázatot a kisbefektetőknek
- Nevet váltott és profilt bővített az Eduweb
- Az Antenna-csoport a távoktatás piacára lép
- MDF: Függesszék fel az Antenna Hungária Rt. privatizációját!
- Átadta létesítményeinek üzemeltetését az Antenna Hungária
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Érkezik a T Phone 2 5G és a T Phone 2 Pro 5G
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
15 érv a NEXT 3D konferencia mellett
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.