Gyorsabban terjed a szélessávú internet-használat az EU-ban, mint a tengerentúlon
Mivel az adatok a januárig
terjedő időszakra vonatkoznak, a májusban frissen csatlakozott államok
növekedési mutatói még nem szerepelnek köztük. A felmérés szerint a szélessávú
internetezők száma azokban a tagországokban emelkedett a leginkább, ahol a
kedvező versenyfeltételek miatt egyre több szolgáltató jelent meg, az árak
pedig ezáltal egyre alacsonyabbak lettek. A növekedés a nagyobb uniós
államokban, például Franciaországban és Olaszországban a leglátványosabb. Erkki
Liikanen, az Európai Bizottság informatikai és vállalkozáspolitikai biztosa
ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a kedvező folyamat fenntartásához
elengedhetetlen a versenyképes piac és a megfelelő gazdasági-jogi környezet
biztosítása.
A szabad verseny és a piaci
szereplők elsődlegessége mellett ugyanakkor a közszféra is szerepet kaphat a
szélessávú internet elterjesztésében, amennyiben a vállalkozások nem fektetnek
be bizonyos területeken. Ennek jegyében a tagországok létrehozták saját
"Nemzeti Szélessávú Stratégiájukat", amelynek célja a kereslet élénkítése,
illetve a szélessávú hálózati lefedettség kiterjesztése a szolgáltatók által
piaci szempontok miatt elhanyagolt területekre.
Kapcsolódó cikkek
- A szélessávú internethasználat javíthatja az EU-versenyképességét
- 122 millió európai az interneten
- Növekvő net-populáció egész Európában
- Több mint 50 százalékkal bővült a szélessávú hozzáférések száma
- Cisco Broadband Barométer
- EU, Lisszabon és a nemzeti akcióprogram
- Az európai uniós háztartások felében van internet
- Európa visszanyerte első helyét a befektetések terén
- Az uniós háztartások 23 százalékában van széles sávú internet
- Júniusban csökkent a telefonvonalak és nőtt az ADSL-hozzáférések száma
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.