IFS szoftver a brit fegyveres erők kötelékében
A svéd-magyar hadiipari együttműködés témakörében a Svéd Hadiipari Szövetség által megrendezett kétnapos szemináriumon az IFS Hungary ügyvezető igazgatója Weiszbart Zsolt így kommentálta a hírt:
"Az IFS Applications szervizmenedzsment és karbantartás moduljai a világon piacvezetőnek számítanak a légi- és hadiipari szegmensen belül, állapítja meg az iparág egyik vezető tanácsadó és elemző cége idén márciusban kiadott tanulmányában. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az IFS még 2003 márciusában elnyerte az egyébként 2005-től Magyarországon is hadrendbe álló svéd Gripen harci repülőgépek karbantartó és földi támogató rendszerének (MGSS) a kifejlesztését és üzemeltetését. Ezt követően idén nyáron a brit védelmi minisztérium is az IFS iparági tapasztalatára és szakértelmére tette le a voksot, amikor is a JAMES1 programjának rendszerintegrátori feladatait teljes egészében rá bízta. A speciális tudás és iparági szakértelem mindig is az IFS egyik erősségének számított, és ez különösen igaz a hadiiparban."
A JAMES1, mely program első fázisának célja a hadiipari eszközállomány összehangolt menedzselhetőségi képességeinek a javítása, segítséget nyújt a parancsnokok számára eszközeik állapotának és gyakorlati bevethetőségének pontos megítélésében. A brit védelmi minisztérium törekvéseinek megfelelően a JAMES1 program a különálló katonai egységek helyett, ahol minden eszközt folyamatosan bevetésre kész állapotban tartanak, a teljes eszközflotta összehangolt menedzsmentjét végzi majd.
A teljes körű flottamenedzsment (Whole Fleet Management - WFM) bevezetése csökkenti az eszközbeszerzések darabszámát, ami biztosítja a csatatéren az elvárt eredményeket. Miközben lesznek olyan eszközök, melyeket a mindennapi gyakorlatozások során használnak majd, bizonyos eszközöket egy úgynevezett kontrollált páratartalmú környezetben (Controlled Humidity Environment) tárolnak, hogy bárhol bevethetőek legyenek, ahol a brit fegyveres erőknek szükségük van rájuk. Mivel kevesebb jármű kerül beszerzésre, a karbantartási költségek is jelentősen csökkenek.
Az IFS Defence kifejlesztett egy speciális iparági komponenst, a flottát alkotó eszközök allokálására (Fleet Assigment), mely éppen az ilyen flottamenedzselési igényeket képes kiszolgálni. E széles iparági tapasztalat és szakértelem nagyban hozzájárult a brit védelmi minisztérium pozitív döntéséhez a kiválasztási folyamat során.
Kapcsolódó cikkek
- IFS-Tata Consultancy Services: szövetség az eszköz- és szolgáltatásmenedzsment területén
- Továbbra is eredményes az IFS stratégiája
- Microsoft Office-integráció az IFS Applications legújabb verzióihoz
- IFS World Conference: új fejlesztések, innovatív termékek
- Tulajdonrészt szerzett az IFS az L-SOFT-ban
- Húsvéttól élesben üzemel a Pápai Hús Rt. svéd vállalatirányítási szoftvere
- IFS Hungary: stagnáló piacon triplázott
- Regionális IFS vállalatirányítási konferencia Lengyelországban
- IFS Hungary: 40%-os árbevétel-növekedés
- Tovább erősít az IFS Közép-Kelet Európában
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.