Regionális IFS vállalatirányítási konferencia Lengyelországban
IFS: továbbra is dobogós Közép-Kelet Európában
forrás Prim Online, 2004. november 30. 16:35
Lengyelországban tartotta november 18-19-én regionális ERP
konferenciáját a Magyarországon is jelen lévő svéd IFS vállalat. A
közép-kelet európai régióban (Lengyelország, Csehország, Magyarország)
évek óta a top 3 beszállító között számon tartott IFS konferenciáján
elsősorban a régióban tapasztalható piaci folyamatokról, a legújabb
nemzetközi trendekről és az iparág aktuális fejlődési irányairól esett
szó. Közép-Kelet Európa két szempontból is a vállalat figyelmének
középpontjába került: Egyrészt az itt működő IFS leányvállalatok
továbbra is kiemelkedően jó eredményt produkálnak és őrzik dobogós
pozícióikat. Másrészt az iparági megrendelések nyugatról fokozatosan
kelet felé tolódnak, aminek következtében az újonnan csatlakozott EU
tagállamok, illetve Oroszország és Ukrajna piacai fokozatosan
felértékelődnek.
Az IFS november 18-19-én tartotta Lengyelországban a közép-kelet európai régió egyik legnagyobb vállalatirányítási eseményét. Az IFS konferenciáján több mint 400 ügyfél, partner és IFS tanácsadó vett részt a régió országaiból. Képviseltette magát többek között Lengyelország, Csehország, Magyarország, Oroszország, Ukrajna, Szlovákia, de érkeztek résztvevők Görögországból, Ciprusról és Törökországból is. Hazánk két legjelentősebb projektjéről, a Budapest Airport-on, valamint a Pápai Hús Rt.-nél történt IFS Applications vállalatirányítási rendszer bevezetéséről is szó esett.
A nemzetközi ERP piacon tapasztalható egyik legfontosabb tendencia, hogy a megrendelések nyugatról fokozatosan kelet felé tolódnak. Ez azt eredményezi, hogy a jövőben a piac mennyiségi növekedése is Közép-Kelet Európa, illetve Kelet Európa országaiból várható. Különösen fontos szerepe lesz ebben a fejlődésben Oroszországnak (az IFS október elején itt saját irodát is nyitott) és Ukrajnának. Az iparági megoldások egyre fontosabbá válnak, sőt, néhány iparágban - mint például az energiaszektorban - elengedhetetlen stratégiai partner bevonása/jelenléte.
Piotr Kozlowski, az IFS CEE elnöke a regionális tendenciák mellett beszélt a technológia és az ember hatékony együttműködéséről is. Mint elmondta az IFS mindig is nagy hangsúlyt fektetett az emberi oldalra, mindig a kultúra és soha nem a hierarchia irányította a vállalatot. „Az ember a különbség. Az ember áll a középpontban, míg a rendszer csak egy eszköz az ember kezében. A kulcs a kreativitás.”
Az ügyfelek is egyre tudatosabban választanak vállalatirányítási rendszert: a hangsúly az alkalmazások funkcionalitásáról a kedvező pénzügyi konstrukciók, a rövid bevezetési idő, valamint a gyorsabb megtérülés irányaiba tolódik el. Erőteljes nyomás érzékelhető az ügyfelek részéről a licenszdíjak csökkentésére is. Ennek ellenére az IFS magyarországi leányvállalata 2004-ben mintegy 40%-kal tudta növelni bevételeit, úgy hogy növelte a licensz eladásainak számát is.
Magyarország egyik legjelentőbb ERP bevezetéséről, a ferihegyi repülőtér IFS Applications rendszerének üzembe helyezéséről tartott előadást a Budapest Airport képviseletében Jenei István projekt menedzser. A prezentáció lépésről-lépésre bemutatta azokat az üzleti igényeket és technológiai szükségleteket, amelyek elvezettek az ERP tender kiírásáig; beszámolt a beszállító kiválasztásának valamint a rendszer bevezetésének folyamatáról, a kihívásokról, továbbá a jövőbeni fejlesztésekről is.

Kapcsolódó cikkek
- Termelésirányítás Pályázati forrásból
- 6 ország, 90 cég: XAPT szerződés Microsoft Dynamics AX-re
- HostLogic: SAP-ban az élen
- Számadó újdonságok: virtuális könyvelő és menedzsmentrendszerek
- Kereskedelmi banki ügyvitel Microsoft Dynamics AX-en
- HostLogic: Decemberi dömping a kkv-s ERP-eladásoknál
- RIS: az első JD Edwards outsourcing szolgáltató Magyarországon
- MS ERP megoldás építőipari és holding vállalatokra
- Microsoft Office-integráció az IFS Applications legújabb verzióihoz
- Vállalatirányítás az SAP Business One-nal konferencia
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
2024. május 13. 11:30
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
2024. április 20. 11:36