Távmunka - a legkedvezőbb megoldás
Az Egyesült államokban minden negyedik, míg Nyugat-Európában minden hatodik munkavállaló távmunkában dolgozik. Magyarországon ez az arány óvatos becslések szerint is legfeljebb 1% - hívta fel a figyelmet bevezetőjében Forgács Tamás, a PWC távmunka-szakértője, majd összefoglalta, mi jellemzi a távmunkában végezhető folyamatokat, és a távmunka elterjedése milyen hatással van a gazdaságra és a gazdaság szereplőire.
A rendezvényen a T-Mobile, a NeGRAL és a HP képviselője mellett előadást és bemutatót tartott a szövetség alapítói közé tartozó amerikai Avaya Inc. hazai leányvállalata is. Ez utóbbi működés közben szemléltette, hogy ma már a távmunka alkalmazása nem technológiai kérdés. Gyakorlatilag mind IT biztonsági, mind infrastrukturális oldalról rendelkezésre áll minden, ami a távmunkához feltétlenül szükséges. Ma még visszatartó erő az a tévhit, miszerint a távmunka infrastrukturális hátterének biztonságos kialakítása bonyolult és költséges feladat lenne - mondta előadásában Kővári István konzulens, az Avaya munkatársa. A továbbiakban bebizonyította, hogy a félelmek alaptalanok, a vállalatok jelentős költségeket takaríthatnak meg, és az alkalmazottak távoli menedzselésére kidolgozott módszerekkel hatékonyan irányíthatóak és ellenőrizhetőek a beosztottak, míg munkakörülményeik amellett javulnak, hogy a cég jelentős költségeket takarít meg.
Általában is minden előadó azt támasztotta alá, hogy a távmunka - és a sok szempontból ide sorolható e-learning - a megfelelő előkészítés és mérlegelés után nem csak gazdaságosabb, de hatékonyabb és munkavállalói szempontból is kedvezőbb megoldás mindazon tevékenységek esetében, ahol ez megoldható.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Távmunka Szövetség - az idén is lesz szakmai műhely
- Miért fontos a távmunka?
- Konferencia a távmunkáról, vállalkozóknak és intézményeknek
- Sikeres távmunka-foglalkoztatás a HUMANsoft-nál
- Távmunka Szakmai Műhely rendezvények
- A cégek többsége még idegenkedik a távmunka alkalmazásától
- Távmunka-technológiai bemutató
- Az IT-biztonsági megoldások és a távmunka alkalmazása a hazai vállalatoknál
- Megalakult a Magyar Távmunka Szövetség
- OGY - távmunkáról szóló törvénycsomag - általános vita
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.