A KPMG készíti el az NHH szélessávú stratégiáját

MTI Sajtóadatbank, 2005. január 31. 08:50
A KPMG készíti el az Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szélessávú elektronikus hírközlési stratégiáját, és annak akciótervét - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Az NHH által kiírt, hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos eljárást, nettó 19,5 millió forintért készíti el a nyertes.
A tenderre a győztesen kívül pályázott az Infrapont Gazdasági Tanácsadó Kft., nettó 19,8 milliós ajánlatával. Márton György, az NHH szóvivője az MTI-nek korábban elmondta: a jelentkező feladata a szélessávú elektronikus kommunikációval kapcsolatos szabályozási és piacfelügyeleti helyzetkép összeállítása a magyar és a kiválasztott országok gyakorlata alapján.

A sikeres pályázónak meg kell határoznia a szabályozás célállapotát, figyelembe véve a digitális konvergencia előretörését, a minisztériumok és az önkormányzatok szempontjait. A tanulmányban ki kell dolgozni a stratégia alternatíváit, és azok hatáselemzését, valamint monitoringjának tervezését. A győztes pályázónak a szerződéskötéstől számított 8 hónapon belül kell elvégezni a feladatot.

Márton György kiemelte: a múlt év január elseje óta működő hatóság szabályozási tevékenységének egyik fő célja az átfogó nemzeti fejlesztési programok megvalósulásának támogatása a szabályozás eszközeivel. Az egyik ilyen, az ország jövője szempontjából kiemelt jelentőségű program a szélessávú elektronikus kommunikáció elterjesztése, ami eszköze annak, hogy egyebek mellett működőképes eKormányzati, eÖnkormányzati megoldások születhessenek, illetve, hogy az elektronikus ügyintézés elterjedhessen.

A szóvivő utalt arra, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2004 áprilisában elkészítette a Nemzeti Szélessávú Stratégiát, amely számos hazai és nemzetközi előzményre épít, beleértve az eEurope programot, és a Magyar Információs Társadalom Stratégiát.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36