EP-képviselők és Bill Gates közös fellépést sürgetnek a digitális szakadék szűkítéséért
Megállapították: az információs technológiák esetében a fejlődés sokkalta gyorsabb, mint a többi iparágban, hatása a többi ágazatnál is számottevő a termelékenység javítására, ezáltal eszköze lehet az EU versenyképességének növelését célzó, úgynevezett lisszaboni célok
gyorsabb elérésének is.
Mint a képviselő asszony elmondta, a találkozón úgy vélték, a politikának és a vállalatoknak egyaránt van felelősségük a digitális forradalommal járó életmódváltozások negatív hatásaiban, például abban, hogy a fiatal nemzedékek sok időt töltenek a számítógép előtt. Úgy vélték, ugyanezen szereplők feladata az, hogy ez ne mehessen túl bizonyos tartalmakon.
A fejlődésben kissé hátrébb tartó országok esetében kiemelték az oktatás fontosságát. A digitális szakadék áthidalásához szerintük a hardver és a szoftver mellett az emberi tudást is fejleszteni kell. Hiába vannak ott a szoftverek, ha nincsen képzett erő, aki használni tudja. Ehhez biztosítani kell a megfelelő pénzügyi eszközöket, például bevonva az EU kohéziós alapját - magyarázta Herczog Edit.
Beszámolója szerint Bill Gates észrevételezte, hogy cégének eredményeit jórészt a tudományos kutatásnak köszönheti, ami bizonyítja az innováció kulcsszerepét a jó gazdasági teljesítmények elérésében. Ehhez képest a kutatásfejlesztéshez kötődő szerzői jogokat szerinte mégsem kezelik valódi értékükön.
Gates, aki brüsszeli látogatása után Prágában új európai szintű kezdeményezést jelentett be a kis- és középvállalati szektor technológiai fejlődésének elősegítésére, annak ellenére látogatott el az EU székhelyére, és biztosította együttműködési készségéről az uniós intézményeket, hogy a közelmúltban az EU végrehajtó szerve rekordnagyságú - csaknem félmilliárd euró - büntetéssel sújtotta cégét, mert szerinte az megsértette a tisztességes piaci verseny szabályait. Gates mindazonáltal nem találkozott az Európai Bizottság versenyügyi felelősével, Neelie Kroesszal.
Kapcsolódó cikkek
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- Nem megfelelő megoldás az EU-nak a Microsoft feldarabolása
- EU per: együttműködésre készül a Microsoft
- Az EU magasnak tartja a Microsoft licencdíjait
- 20 napos hosszabbítást kapott a Microsoft az EU-tól
- Újabb Uniós bírság várhat a Microsoftra
- A Microsoft benyújtotta az EB-nek a kért dokumentumokat
- Az EU újabb bírsággal fenyegeti a Microsoftot
- A Microsoft fellebbezett a többszáz-milliós büntetés ellen
- Amerikai kormánylobbi a Microsoft-EU ügyben
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.