Magyar sikerek az Invex kiállításon

Simonyi Endre, 1999. október 11. 20:58
A karakterlánc-keresőt már keresik is - tudhattam meg itteni sikereikről a Kürt szokatlan külsejű standjánál.
Az adatmentési tevékenységüket erre a piacra is ki akarják terjeszteni, és - mivel ez bizalomra épülő tevékenység - ehhez megfelelő itteni képviseleti céget keresnek. A szlovákiai képviselőjüket hívták segítségül tolmácsként. Van cseh nyelvű prospektusuk is. Ezeknek köszönhetően a "Pióca" (itteni nevén "Data Dracula") is fogy már. A Portocom cseh nyelvű szórólapot, szerződést, csehül jól beszélő szakembert hozott, és a honlapjukon két hét múlva ott lesz a cseh változat is. Sőt! Nekik már itteni bejegyzett cégük is van. Szervizszolgáltatónak sikerült is találniuk egy országos hálózattal rendelkezőt. Viszonteladónak két nap alatt 65 cég jelentkezett. (A poznani vásáron a lényegesen nagyobb lengyel piacra egy hét alatt jött ennyi. Azt, hogy ténylegesen mekkora ez a piac, jól mutatja az előző Invex-cikkemben említett internethasználói szám mellett a legutóbbi negyedévben eladott számítógépek száma - csaknem 60 ezer, ami 4%-kal volt több, mint az előző évben - és az ebből származó bevétel - valamivel több, mint 70 millió dollár, ami kb. 1,5%-kal múlta felül a korábbit -, amin belül a notebook kategória mintegy egy negyeddel haladta meg a magyarországi darabszámot. Érdekes adat az is, hogy a processzorokon belül az Intel részesedése meghaladta a 95%-ot.)

A MorphoLogic a MoBiMouse itteni disztribútorát keresi. A cseh verzió elkészítéséhez a prágai Károly Egyetem segítségét vették igénybe. Érdeklődő itteni is sok volt, de a legelőrehaladottabb tárgyalások francia és lengyel cégekkel folytak, amelyek itt találtak rájuk. Újdonságuk az, hogy a cég történetében először nem valamilyen híres társaságon keresztül (pl. Microsoft), nem egy termék részeként (pl. a Microsoft Office magyar változata), hanem saját maguk önálló termékeként ajánlanak valamit. Internetszolgáltatóknak ajánlják azt a szoftvert, ami keresőknél speciális nyelvi sajátságokat is figyelembe vesz. Olyan módosított szavakra is keres, ami az alapszótól eltér (pl. "alma" mellett "almát"), és amit eddig nemcsak nem találtak meg, de még hibának sem jelezték. Az eddigi keresők viszont elkövettek számos tévedést (pl. az előző példánál megtalálták az "almanach" és a "hatalma" szavakat). A technológia elkészült, és ha van komoly érdeklődő, el tudják készíteni az adott nyelvi változatot.

Készül egy még érdekesebb variáns is, ami idegen nyelven keres. (Amennyiben pl. megadom magyarul a "kutya" szót, akkor egy angol szövegben kikeresi a "dog" előfordulásait. Így angol tudás nélkül tudok angol szövegben keresni.) A Comfort eredményesen keresett forgalmazókat összefogó céget az "Online-szaküzlet" szoftveréhez. A CeBit után Németországban egy internetszolgáltató által webboltnak, otthon egy ruha-cipő internetes boltnak használt terméke iránt itt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy szükség volt a leendő forgalmazókat egy itteni cégen keresztül kiszolgálni.

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Új készülékeket mutat be a FreeDee az Ipar Napjain

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 11:16

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55