Budapesten az európai hírközlési hatóságok szakértői

forrás Prim Online, 2005. március 18. 17:10
Március 17-én csütörtökön és 18-án pénteken a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szervezésében Budapesten tanácskoztak az EU Bizottság mellett működő, az EU-tagországok hírközlési hatóságait tömörítő ERG (European Regulators Group) és IRG (Independent Regulators Group) szakértői, közölte péntek délután az NHH kommunikációs igazgatósága.
A workshop első napján a NHH szakértői ismertették az európai összehasonlításban is kiemelkedő sebességgel és minőségben elvégzett magyarországi piacmeghatározás és piacelemzés tapasztalatait. A második napon az ERG/IRG 2005. évi munkaprogramjában meghatározott feladatok alapján a belső szakértői csoportok közötti megbeszélések szerepeltek a napirenden. Az ERG/IRG ülésen a résztvevők áttekintették a jelentős piaci erejű szolgáltatókra vonatkozó kötelezettségekről 2004-ben elfogadott ERG anyagot és annak lehetséges kiegészítéseit, valamint az európai hírközlési hatóságok és a különböző szakértői munkacsoportok munkájának harmonizációját.

Az ülésen szintén a kiemelt kérdések között szerepelt az új szolgáltatások és technológiák szabályozása, azaz egyebek mellett az, hogy egy új technológiát vagy szolgáltatást mikor kell elkezdeni szabályozni, úgy, hogy se a piacra lépést ne gátolják meg, se pedig monopolhelyzet kialakítását ne engedjék meg a hatóságok.
Kulcsszavak: konferencia távközlés

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36