Japán: Mindent műholdról

MTI Sajtóadatbank, 2005. augusztus 12. 09:10
A minden eddiginél gyorsabb és mindenhová eljutó adatátvitel csak műhold-technológiával lehetséges, és Jogosan nevezhető infrastruktúrának egy olyan egységes kommunikációs rendszer, ami a mobiltelefontól a navigációs helymeghatározó eszközökön keresztül a személyriasztókig mindent befogad - állapítja meg Az ITU nemzetközi távközlési szövetség japán tagozatának negyedéves folyóirata, a "New Breeze" a japán információs társadalom kiépítéséhez szükséges infrastrukturális igényeket összefoglaló írásában.
Japán eldöntötte, hogy saját erőből kiépíti műholdas infrastruktúráját. Egyetlen szervezetbe vonta össze az űrrepüléssel, kutatással és távközléssel foglalkozó állami intézményeket, létre hozta a JAXA-t (Japan Aerospace Exploration Agency). A JAXA deklarált célja az információs társadalom előmozdítása, az ehhez szükséges kommunikációs infrastruktúra kiépítése, hogy "élhetőbb legyen az élet".

A konkrét tervek szerint 2005-ben orosz segítséggel pályára kerül az OICETS lézer-kommunikációs műhold. A kísérletekben az európai ARTEMIS műhold lesz a partnere. Az egyre népesebb égbolton gyakran zavarják egymás rádióadását a műholdak, a lézeres kommunikáció viszont - eltekintve attól, hogy sokkal gyorsabb is - nem okoz interferenciát.

2006-ban pályára kerül Japán első 3 tonnás geo-stacionárius kísérleti műholdja, mely 19x17 méteres, teniszpálya nagyságú antennáival kézi készülékekkel is kapcsolatot tud tartani. Segélyhívó rendszert, beteg-figyelő szolgálatot létesítenek majd vele. A japán belügyi és kommunikációs minisztérium pályázatára érkezett alkalmazási javaslatok közül eddig 21 japán egy 1 kínai tervet hagytak jóvá.

2007-re tervezik a WINDS kódnevű gyors internetes műholdkísérletet. A cél az, hogy 45 cm-es tányérantennával egész Ázsiából és a Csendes Óceán területéről 1,5-6 Mbps sebességű internet kapcsolatot lehessen létesíteni.

2008-ban indul a "kvázi-zenit" műholdas helymeghatározó rendszer. Japán egyik érdekes problémája, hogy a felhőkarcolókkal zsúfolt nagyvárosokban a magas házaktól már nem látszanak az egyenlítő fölött "álló" geo-stacionárius műholdak. Így éppen ott nem lehet használni az amerikai GPS helymeghatározó technológiát, ahol a legnagyobb kereslet lenne rá. Olyan műholdak kellenek, melyek – ha csak rövid ideig is - a földi szemlélő feje felett, a zeniten tartózkodnak. A ferde pályára állított műholdak időnként Japán felett is elhaladnak, áthaladnak a zeniten. Sajnos ilyen "kvázi-zenit" műholdból sok kell ahhoz, hogy mindig legyen az ország fölött két-három. A mozgó műholdas helymeghatározó rendszer is bonyolultabb, mint a geo-stacionárius, de nincs más választás - mutat rá a beszámoló.

Kulcsszavak: tudomány internet műhold

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36