CeBIT korábban, CeBIT Home időben, de máshol
Azt talán mondani sem kell, hogy a CeBIT már jó néhány éve a számítástechnikai "vásárok vására", nem kevés energiával a világ egyes számú információtechnológiai eseményévé nőtte ki magát, megelőzve a korábban indult amerikai, angol és francia kiállításokat. A titkot sokan próbálták megfejteni, de senkinek sem sikerült megtudni, hogy mi teszi az egyébként nem túl jelentős közép-németországi várost a számítástechnika és a telekommunikáció fővárosává minden év tavaszán.
Budapesten Reinhold Umminger, a Deutsche Messe CeBIT projektvezetője számolt be a jövő évi vásárral kapcsolatos újdonságokról, amely elsősorban az információs társadalommal foglalkozik majd. Mint minden mostani kiállítást, a CeBIT-et is elsősorban az internet jegyében rendezik, és már most biztosak lehetünk abban, hogy jövőre Hannoverben még a csapból is internet folyik. Bizonyára nagy teret kap az e-commerce, az e-business és az IBM által bevezetett e-life, tehát az elektronikus élet is, amelyek az első számú alkalmazások a mai modern hálózatos világban.
A CeBIT 2000-re eddig 7515 kiállító jelentkezett, már most is több, mint 1999-ben, az idei kiállításon ugyanis 59 országból 7412 jelentkezőt jegyeztek. A kiállítókat 26 óriási csarnokban 408 839 m2-en helyezik el (1999-ben a kiállítói terület "csak" 398 913 m2 volt). A látogatók száma jövőre a korai időpont ellenére egészen biztosan meghaladja az 1999-ben regisztrált 698 000-es számot.
Mint az előzetes jelentkezésekből kitűnik, a távközlési cégek száma növekedett legjobban, ami azt is jelzi, hogy az informatikai társadalom elsősorban a telekommunikáció társadalma lesz. Ezeket a cégeket az új, 10-es számú pavilonban fogják elhelyezni. Jövőre kap helyet első ízben a "CeBIT Job Market" elnevezésű állásbörze, de kialakítanak egy középvállalati szoftverközpont is, a 6-os csarnokban találjuk majd az internetparkot, a 26-osban pedig "Satellite Business" címmel rendeznek önálló kiállítást.
A 2000-es CeBIT a világkiállítás próbája lesz, itt használják először az új utakat, parkolókat és létesítményeket.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar cégek: Négyszáz tárgyalás a CEBIT-en
- SAP-Intel: négymagos Xeon processzorhoz optimalizált, előre telepített üzleti megoldások
- Távoli adattörlés a Kaspersky Mobile Security 7.0-val
- Érintőkijelzős karóramobil a CeBIT-en
- A szemlélő hangulatát észlelő reklámplakátok
- Nő(i) nap a CeBIT-en
- Vezeték nélküli GPS-vevő nemcsak iPhone-ra
- A világ legnagyobb OLED-kijelzője a Samsungtól
- Rendőrségi razzia a CeBIT kiállításon
- Kézzel fogható a Nav N Go 3D-s navigációs megoldása
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A SteelSeries bővíti a gaming életmódhoz tervezett Arctis Nova headset termékcsaládot
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.