A Microsoft nem ért egyet az Európai Bizottsággal
December 22-én Neelie Kroes, az EU versenyügyekben illetékes biztosa napi 2 millió eurós büntetés kirovását helyezte kilátásba a Microsofttal szemben, amely - a bizottság véleménye szerint - továbbra sem hajtotta végre a bizottság 2004. évi döntésében foglaltakat. A cégnek a 2006. február 15-i határidő állt rendelkezésére, hogy tisztázza magát, de úgy döntött, hogy elébe megy a felszólításnak.
Januárban bejelentette, hogy részlegesen hozzáférhetővé teszi a Windows operációs rendszerének eddig hétpecsétes titokként őrzött forráskódját. Akkori közleményük szerint: e lépéssel túlmentek az Európai Bizottság igényein. "Még ha megítélésünk szerint teljes egészében megfelelünk is a 2004. évi döntésnek, szeretnénk elhárítani a gyanút, hogy a Microsoft műszaki dokumentációja nem megfelelő" - közölte a cég jogi igazgatója, reményét fejezve ki, hogy az Európai Bizottság nem vet ki újabb bírságot.
A cég szóbeli meghallgatást is kért, hogy érveit előadja, a bizottság a dokumentumok és a meghallgatás alapján dönt, hogy a bírságot visszamenőleges hatállyal kiveti-e. Ha a büntetést a bizottság megítéli, ez ellen a Microsoft újra fellebbezhet.
A Microsoft közleménye szerint a bizottság figyelmen kívül hagyta a bizonyítékokat, és az ügy folyamán végig akadályozta a céget. Több száz Microsoft-alkalmazott dolgozott több mint 30 ezer órán át, hogy létrehozzon több mint 12 ezer oldalnyi részletes technikai dokumentációt, amely a felhasználók számára most hozzáférhető. A Microsoft ezen kívül még 500 órányi technikai támogatást is felajánlott felhasználóinak, és elérhetővé tette minden releváns technológia forráskódját egy referencialicenc keretében közölte a cég szerdai állásfoglalásában.
A vállalat továbbá bemutatott a bizottságnak független szoftverszakértők által készített jelentést is, amely a Microsoft által létrehozott dokumentációt elemzi. Meggyőződtünk arról, hogy a Microsoft által a szoftverek együttműködése érdekében kiadott információ megfelel a mai ipari követelményeknek, különösen egy ennyire összetett területen. Véleményünk szerint a Microsoft ésszerű határokon belül teljes és pontos információkat adott ki, beleértve a protokollokat, a dependenciákat és a bennefoglalt tudást tartalmazza a professzorok által írt jelentés.
A cég válaszában kitér arra, hogyan hagyta többször is figyelmen kívül a bizottság a kulcsfontosságú bizonyítékokat és hogyan akadályozta az ügy során a Microsoftot a védekezésben. A bizottság több hónapot is várt, mielőtt jelezte volna a Microsoft felé a technikai dokumentációval kapcsolatos észrevételeit, azután pedig csupán néhány hetet adott a vállalatnak az alapos átdolgozásra. A cég szerint a bizottság válasza azt mutatja, hogy a bizottság még csak át sem nézte a Microsoft által határidő előtt benyújtott kimerítő dokumentációt. A válaszból kitűnik hasonlóképpen az is, hogy a bizottság, a Microsoft többszöri kérése után is minduntalan visszautasította, hogy pontosítsa követeléseit és aggályait - állítja a multinacionális cég.
Kapcsolódó cikkek
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- Nem megfelelő megoldás az EU-nak a Microsoft feldarabolása
- EU per: együttműködésre készül a Microsoft
- Az EU magasnak tartja a Microsoft licencdíjait
- 20 napos hosszabbítást kapott a Microsoft az EU-tól
- Újabb Uniós bírság várhat a Microsoftra
- A Microsoft benyújtotta az EB-nek a kért dokumentumokat
- Az EU újabb bírsággal fenyegeti a Microsoftot
- A Microsoft fellebbezett a többszáz-milliós büntetés ellen
- Amerikai kormánylobbi a Microsoft-EU ügyben
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.