Montana: átalakulás közben csökkenő eredmény
A csoport, illetve a Montana Rt. az ezredforduló után kezdte átalakítani tevékenységét, s az eszközkereskedelem helyett egyre inkább a szoftverfejlesztésre, illetve az informatikai szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt. Ebből következően a hardvereladások a várakozásoknak megfelelően folyamatosan csökkennek.
Az árbevételből a kereskedelmi-telekommunikációs ágazat 37 százalékkal, az ipari szektor 28 százalékkal, a kormányzati megrendelések 20 százalékkal, a nyugat-európai piacok pedig 13 százalékkal részesülnek.
Az elmúlt évben változott a Montana Rt. alaptőkéje is: a közgyűlés 50 milliós forintról 350 millió forintra emelte.
A csoport célja az, hogy az idén egyre jobban bekapcsolódjon az Európai Unió gazdasági vérkeringésébe, s minél több olyan pályázaton induljon, amely kutatás-fejlesztési projektekkel függ össze.
Kapcsolódó cikkek
- MonDoc iratkezelés a KIPSZER FT. Zrt.-nél
- MonDoc, Quality IT, InfoVadász: a sikeres Montana pillérei
- A Montana irat- és dokumentációkezelő rendszere alkalmas közintézmények számára is
- A MonDoc System: az év legjobb nagyvállalati Microsoft alkalmazása
- GVH: kartellezett a HP, a Montana és a Synergon
- Magasabb osztályba lép a MonDoc System
- MonDoc System iratkezelő rendszert vezetett be a GYSEV
- Felszálló ágban a Montana
- MonDoc System az országos EDR rendszer szolgálatában
- Egyedi fejlesztésű banki szoftver – Montana módra
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.