Kiemelten támogatja az EU szélessávú lefedését az Európai Bizottság

MTI Sajtóadatbank, 2006. március 22. 10:15
Úgy döntött kedden az Európai Bizottság, hogy beveti teljes szakpolitikai eszköztárát annak érdekében, hogy áthidalja a szélessávú hozzáférésben támadt szakadékot az Európai Unió egyes térségei, országai között.
Brüsszeli közleményében az EU "kormánya" jelezte: az európai növekedés és foglalkoztatás elősegítése szempontjából döntőnek tartja Európa minél nagyobb szélessávú lefedettségét. Ezért úgy véli, hogy "az uniós távközlési jogszabályokat, valamint a strukturális és a vidékfejlesztési politika eszközeit együttesen kell mozgósítani - az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat messzemenően tiszteletben tartva -, hogy a gyors adatátvitelű, szélessávú internethez minden uniós polgár hozzáférhessen".

Az utóbbi három évben Európa-szerte gyorsan elterjedt a szélessávú kapcsolat. A lefedettség a lakosság arányában 13 százalékosra, a háztartások arányában pedig 25 százalékosra tehető, ami EU-szerte 60 millió kapcsolatnak felel meg. A gyors növekedés ellenére a szélessávú hozzáférés még nem érte el az EU bizonyos kevésbé fejlett térségeit a megtérülés alacsony és bizonytalan volta miatt. 2005-ben a 15 régi tagállam félreeső és vidéki térségeiben található vállalkozások és háztartások 60 százaléka rendelkezett szélessávú hozzáféréssel, míg a városokban ugyanez az arány 90 százalékos volt. A szakadék az új tagállamokban még nagyobb – a bizottság tavaly év eleji adatai szerint Magyarországon a lefedettség az 5 százalékot sem éri el.

Négy bizottsági tag közös sajtótájékoztatóján Viviane Reding, az információs társadalomért és médiáért felelős biztos úgy vélte, a szélessávú hozzáférésnek a verseny és a piacok nyíltsága kedvez leginkább. "Ha az EU és 25 tagállama ügyesen bánik a szakpolitikai eszközökkel, minden bizonnyal nem elérhetetlen, hogy 2010-re a szélessávú kapcsolat minden európaihoz eljusson" - tette hozzá.

Neelie Kroes versenypolitikai biztos úgy vélte: vidéken és félreeső térségekben a szélessávú hozzáférés elterjedését "piachibák" hátráltathatják, és "ilyenkor a nyílt hálózatok kiépítését indokolt lehet jól célzott, például magán-állami partnerség formájában adott támogatásokkal segíteni. Meg kell azonban bizonyosodnunk arról, hogy az állami támogatás nem szorítja ki a magánkezdeményezést, és nem is torzítja a versenyt a közérdeket meghaladó mértékben" - mondta.

"Valódi piachibák esetén az EU strukturális alapja életbevágó szerepet játszik a szélessávú infrastruktúrába és szolgáltatásokba való befektetés élénkítésében, a versenyszellemre és az innovációra való ösztönzésben és Európa összes térségének a tudásalapú gazdaságba való bekapcsolásában" - tette hozzá Danuta Hübner regionális politikai felelős.

Mariann Fischer Boel mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos hangsúlyozta, hogy az új vidékfejlesztési politikához rendelkezésre álló keretből különösen sokat szánnak a szélessávú hozzáférésre, valamint az információs és távközlési technológiákra. "Nemzeti vidékfejlesztési programjukban a tagállamok okvetlenül használják ki a szélessávú hozzáférés adta lehetőségeket" - szögezte le.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36