Azt írta az újság...
A tavaszi számban már írtunk arról, hogy az Interneten bizony olykor hamis információ is fellelhetô, a tudatos megtévesztés tányéraknára rálépve könnyen "pofára eshetünk". Most ezt kiegészíthetjük azzal: nem csak tudatos megtévesztés akad, s bizony a véletlen tévedést sem szerencsés készpénznek elfogadni... Az Internet éppen olyan publikációs fórum, mint egy újság, emberek töltik fel tartalommal, ráadásul ezek az emberek általában nem tapasztalt vén bölcsek, hanem Lékó Péter korú ám nála ugyancsak általában felelôtlenebb ifjak, így azután egyáltalán nem kell meglepôdni, ha itt-ott becsúszik valami baki, ha itt-ott hézagosak, felületesek, hamisak az információk. Egy újság könnyű helyzetben van: helyreigazít. Az Internet is megtehetné ugyanezt, de itt a tartalom változásnak nincs olyan kialakult periodicitása, mint a nyomtatott sajtónak, sok esetben a régi információk is fennmaradnak egyfajta archívumként, a javítás egyetlen technikája tehát az eredeti dokumentum felülírása, ez viszont nem elég figyelemfelhívó ahhoz, hogy az olvasóban (illetve esetünkben: a szörfözôben) tudatosuljon a korrekció, nagy a valószínűsége, hogy a kiolvasott oldalt fel se keressük még egyszer...
Mindezzel a világért se akarnánk lebeszélni senkit az Internetrôl, mint az információ végtelen forrásáról, de arra mindenképpen szeretnénk rávenni olvasóinkat, hogy FENNTARTÁSSAL lapozgassák a háló-füzeteket. Legyen meg mindenkiben a Descartes-i kétkedés, s ha módunkban áll, ellenôrizzük a forrást, keressünk fel más hasonló fekvésű Internet-kikötôt is, és hasonlítsuk össze a kapott információkat. (Egy példa: a bécsi Ifabo lapunkban is jelzett két eltérô hálószemén bizony nem egyezik meg egymással a kiállítói létszám, keresni kéne egy harmadikat, vagy átlagolni kellene, de az is elôfordulhat, hogy ilyenkor az egyik adatot mégis autentikusabbnak fogadjuk el a másiknál, mondjuk azt, amelyiket maga a vásárrendezô adott meg, talán övé a biztosabb). Összehasonlítás mellett ellenôrizhetjük az adatbázist saját tudásunkkal is (a legutóbbi számunkban bemutatott sok tízezer filmcímet tudó hálószemrôl sohasem derül ki, hogy gyengécske, ha nem kérdezünk rá a magyar filmekre, s nem vagyunk e téren tájékozottabbak az adatbázisnál), de segíthet a hagyományos lexikon is, és végül, amikor már teljesen megbízhatónak tűnik a forrás, akkor az adathoz még mindig tegyük hozzá: az Internet ilyen-ilyen című hálószemén ezt olvastuk, ezt láttuk... Vagyis az esetleges tévedés lehetôségét tartsuk fenn így már ne magunk, hanem az adott Internet-szerzô számára. A pontos címet egyébként nem véletlenül hangsúlyoztuk, hiszen a "láttam az Interneten" ("olvastam valahol", vagy "azt írta az újság") minket állít be felületesnek, hiteltelennek, az Internet ugyanúgy nem egy publikáció, ahogyan a világirodalom sem egy regény, vagy egy költemény.
Lapunk amely úgy tallózgat a hálószemek között, ahogyan mondjuk egy Könyvvilág kategóriájú ajánló lap szemelget az új papíralapú kiadványok közt az egyes hálószemek bemutatásával az Internet sokműfajúságát és bizony színvonalbeli sokrétűséget is szeretné bemutatni, ezért mostani számunkban már nem csak jó, hanem "véletlenül hibás" Internet kikötôkbe is elvitorlázunk. Célunk nem a pellengérre állítás, (mint lapcsinálók, feltehetôen magunk is el fogunk követni néhány helyreigazításra szoruló hibát), hanem az olvasó kritikai érzékének, kétkedésének felkeltése. Attól, hogy "az Interneten olvastam", a dolog még nem bizonyított, miképp attól sem, hogy "azt írta az újság"...
Kapcsolódó cikkek
- A Wii őrzi vezető helyét az amerikai konzolpiacon
- Gitárgyártó perel a Guitar Hero miatt
- A Microsoft mégsem tervez Blu-ray-t az Xbox 360-hoz
- Jelentősen olcsóbb lett az Xbox 360
- Kétszázezer online "szerencsevadász" Magyarországon
- Két új PS3 csomag Európának
- Biztonsági alkalmazás online játékosoknak
- Wii - PS3, 4 : 1 Japánban
- Új olcsó Dell játék PC
- Lipcséből Kölnbe költözik a Games Convention
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.