Szűkül a háló az illegális szoftvert használó vállalkozások körül
Jelentős elemmel bővül a BSA online szolgáltatásainak köre is. A BSA honlapján október közepétől elérhető tanácsadó révén minden cég saját maga ellenőrizheti majd szoftverhasználatát, diagnosztizálhatja a helyzetet és személyre szabott tanácsokat kaphat. Ennek révén egy cégvezető viszonylag egyszerűen felmérheti vállalkozásának az esetleges illegális szoftverhasználatból fakadó kockázatait is.
További jelentős lépésként a BSA országos szintre terjeszti ki az egy éve indított Nagyvizit kampányt, amelynek keretében a szervezet eddig több száz magyarországi kis- és középvállalatot látogatott meg és amelynek keretében értékes tapasztalatokat szerzett a magyarországi kis- és középvállalatok szoftverhasználati szokásairól. A látogatások során a szervezet szakértői elsősorban a kis – és középvállalatok, valamint kiválasztott intézmények szoftvergazdálkodási gyakorlatával kapcsolatban tesznek fel kérdéseket, tájékoztatják a vállalatvezetőket az illegális szoftverhasználattal járó kockázatokról, és a hiányosságok esetén javaslatokat tesznek azok kijavítására.
A szervezet az eddigi tapasztalatokat több száz látogatás és vállalatvezetői interjú, valamint közel 3.000 kielemzett szoftvernyilvántartás alapján vonta le. A kis – és középvállalatok vezetőinek többsége nincs tisztában a legális szoftverhasználatot szabályozó magyarországi törvényekkel, rendelkezésekkel, nem ügyel arra, hogy a vállalat belső rendelkezései megakadályozzák az alkalmazottak illegális szoftverhasználatát, és – bár 40 százalékuk nyilvántartja a licencelt szoftvereit – a megvizsgált 2.800 szoftvernyilvántartásból mindössze 0,5 % fel meg a törvényi előírásoknak és a nemzetközileg elfogadott normáknak. A sikeresebb és nagyobb körültekintéssel vezetett cégek a szoftverrel kapcsolatos kérdéseket is jobban kezelik, és ők támogatják leginkább, hogy a BSA határozottan lépjen fel az illegális szoftvert használó cégekkel szemben.
A látogatások következő hullámában a BSA elsősorban azon vállalatok szoftverhasználati szokásaira lesz kíváncsi, akik eddig nem válaszoltak a szervezet megkeresésére, teljessé téve ezzel a felmérésbe eddig bevont vállalatok körét. A látogatások ezentúl az ország egész területére kiterjednek.
Magyarországon a 42 %-os szoftverillegalitási arány az iparágnak évente több mint 22 milliárd forint kárt okoz, 10 %-kal történő csökkentése pedig 155 milliárd forint bevételt eredményezne a gazdaság számára. A csökkentés több mint 100 milliárd forinttal növelné az iparág forgalmát, további 31 milliárd forint adóbevételt jelentene az államnak, valamint közel 2.500 új számítástechnikai munkahelyet teremthetne.
Kapcsolódó cikkek
- Életfogytiglan a kalóz-Windows használatáért
- Románia - 114 millió eurós kárt okozott a szoftver-kalózkodás
- Évi 40 milliárd dolláros veszteséget okoz a szoftverkalózkodás
- Illegális szoftverhasználat: 1 milliárddal kisebb kár az EU-ban
- A jogvédők ünneplik az alkotókat
- A kkv-k figyelmen kívül hagyják az illegális szoftverek használatának valós kockázatait
- Új vállalatokkal bővült a BSA tagsága
- Egymillió kalóz DVD-t találtak a keresőkutyák
- A BSA nemzetközi szinten lép fel az internetes bűnözőkkel szemben
- Értesítést kap a felhasználó, ha Windows XP-je nem eredeti
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve
Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.
A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel
Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.
Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en
A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R* területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.