Több mint 300 ezer Wii kelt el két nap alatt Európában

Genda Csongor Zoltán, 2006. december 14. 18:13
A Nintendo múlt hétvégén kezdte meg legújabb játékgépe, a Wii európai forgalmazását, s máris az első két nap alatt 325.000 darabot sikerült eladnia a vállalatnak.
A gyártó közleménye szerint a konzol mellett a játékok iránt is sokan érdeklődtek, s a legnépszerűbbnek a Legend of Zelda; Twilight Princess bizonyult, amelyből összesen 240.000 kelt el, a Wii-vásárlók fele pedig a Wii Play című game mellett döntött. A külföldi lapok tudósítói már a premiert megelőző napon hosszú sorokról számoltak be Európa-szerte, s rengeteg üzlet már éjfélkor megnyitotta kapuit, hogy kiszolgálhassák a vevőket. Az óriási kereslet miatt máris hiánycikknek számít a Wii, a Nintendo viszont megpróbál folyamatos utánpótlást biztosítani. Azonban nem csak Európában, hanem az Egyesült Államokban és Japánban is hamar elkapkodták az első szállítmányokat. Így például a vállalat amerikai kirendeltsége arról számolt be, hogy alig több mint egy hét alatt 600.000 darab konzolt értékesítettek, a szigetországban pedig már az első nap 400.000 Wii lelt gazdára.
Kulcsszavak: játék Nintendo

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

A SteelSeries bemutatja a fehér színű Arctis Nova Pro sorozatot

A SteelSeries, a gaming kategóriában legtöbbet díjazott Arctis audiótermékek megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, ma bemutatta a díjnyertes Arctis Nova Pro sorozatú headset vadonatúj fehér változatát.

2024. május 2. 14:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36