Újabb három vállalat részesül a Microsoft és a Novell együttműködésének előnyeiből

forrás Prim Online, 2007. január 11. 11:01
A Novell bejelentette, hogy ügyfelei közül a Deutsche Bank AG, a Credit Suisse és az AIG Technologies az elsők között részesül a Microsoft Corp. és a Novell Inc. - Windows és Linux rendszerek együttműködését javító - széles körű üzleti és műszaki megállapodásának eredményeiből.
A Microsoft három különálló ügyfél-megállapodás keretében mindegyik vállalat részére SUSE Linux Enterprise előfizetési tanúsítványokat biztosít, így lehetővé teszi számukra a Microsoft és a Novell között született megállapodás előnyeinek kihasználását. A Credit Suisse, a Deutsche Bank és az American International Group Inc. tagjaként működő AIG Technologies hangsúlyozza, hogy az együttműködés legfőbb előnyei, a szabadalmi együttműködési megállapodás és a kétirányú virtualizációs
megoldásokra vonatkozó tervek döntő tényezők voltak választásuk során.

2006. november 2-án a Microsoft és a Novell több megállapodást is bejelentett, amelyek célja a két vállalat termékeinek jobb együttműködését biztosító megoldások fejlesztése, értékesítése és támogatása. Ezek a megoldások hatékony virtualizációs lehetőségeket, valamint a Microsoft és a Novell termékeinek jobb együttműködését kínálják. Emellett mindkét vállalat támogatást nyújt saját termékeihez.

A Microsoft és a Novell közös, a Penn, Schoen & Berland Associates Inc. független piacelemző cég által végzett, 201 informatikai szakembert megkérdező felmérése szerint a válaszadók több mint 90 százaléka egyetért a Microsoft és a Novell közötti megállapodással, és úgy véli, hogy az informatikai rendszerek együttműködésének javítása előnyöket biztosíthat ügyfelei számára. A felmérés eredményei  Eddig több mint 16 000 új SUSE Linux Enterprise-tanúsítványt aktiváltak a Microsoft és a Novell együttműködési megállapodásának keretében.
Kulcsszavak: Microsoft Linux Windows Novell

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!

A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.

2024. május 4. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55