Vodafone Magyarország: több mint 100 millió dollár fejlesztésre

MTI Sajtóadatbank, 2007. március 30. 09:05
A Vodafone az idén több mint 100 millió dollárt költ a tervek szerint hálózatfejlesztésre Magyarországon, aminek keretében kialakítja a harmadik generációs mobilkommunikáción belül a gyors szélessávú internetes (HSDPA) szolgáltatást.
Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a HSDPA fejlesztésének pénzügyi korlátjai vannak, de még a tél előtt bevezetik ezt a kereskedelmi szolgáltatást.

A Vodafone-nak február végén több mint 2,1 millió ügyfele volt, akiknek a 37 százaléka előfizetéses, míg a többi kártyás felhasználó.

A Vodafone-nak az egy előfizetőre eső átlagos havi bevétele (ARPU) decemberben több mint 5000 forint volt, ami a múlt év egészében is hasonlóan alakult.

A társaság bevételének 16 százaléka adatforgalomból származik.

A Vodfone-nak országszerte 21 saját márkaboltja van, amiket összesen több mint 1 milliárd forint ráfordítással folyamatosan újít fel: az elsőként átalakított debreceni boltnak március 1-je óta 50 százalékkal nőtt a forgalma.

Az eseményen elhangzott: a vezetékes és a mobiltelefont kombináló otthon csomagot eddig 30 ezren vették meg tavaly novemberi bevezetése óta, s naponta újabb 200-300 előfizető vásárolja meg.

A tervekről elhangzott: a társaság hamarosan elindítja a Magyarországot és Romániát összekötő határon túli csomagot, aminek keretében 30, illetve 39 forintért lehet percenként hívni a Vodafone-os mobil- és bármilyen vezetékes számot. Az alacsonyabb árat az előfizetéses, a nagyobbat a kártyás ügyfél fizeti.

A Vodafone-nak február végén világszerte 200 millió ügyfele volt. Az indiai Hutchison Essar 67 százalékának megvásárlása után azonban ez a szám folyamatosan és gyorsan emelkedik, mivel a cégnek 23 millió előfizetője van, s havonta 1 millióval nő az ügyfélszáma.

Kérdésekre válaszolva elhangzott: az uniós romaing-szabályozás várhatóan nem okoz különösebb problémákat a társaságnak.

A Vodafone Magyarország jelenleg a fővárosban és környékén nyújt harmadik generációs szolgáltatást. A terv az, hogy az év végre a lakosság arányában a lefedettség 20-30 százalékos lesz.
Kulcsszavak: Vodafone-hu +céginfo HSDPA

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36