GTS-Datanet: Yo! Alap ADSL csomag és Yo! Duma telefonszolgáltatás

Kovács Attila, 2007. április 4. 15:50
A GTS-Datanet új szélessávú ADSL internetcsomaggal lép piacra, amelyet kimondottan az internetezéssel most ismerkedő lakossági előfizetőknek ajánl. A Yo! Neked szolgáltatás keretében elérhető Yo! Alap csomag 555 kb/s maximális letöltési sebességű internet-kapcsolatot kínál mindössze havi 4200 Ft-ért. A szolgáltatás további előnye, hogy az ügyfeleknek nem kell vezetékes előfizetési díjat fizetniük, de emellett továbbra is használhatják vezetékes telefonjukat, csupán percdíjakért.
A GTS-Datanet tapasztalatai szerint a szélessávú internetre előfizetők körében évek óta a legalacsonyabb sávszélességű, legkedvezőbb árú csomagok a legnépszerűbbek. Ezt a tendenciát a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium statisztikái is igazolják. 2006. harmadik negyedévében például a szélessávú internet előfizetők 47 százaléka 257-512 kb/s letöltési sebességű csomagra fizetett elő, míg az 513-768 kb/s csomagok aránya 2 százalék, a 769-1024 kb/s csomagok aránya 27 százalék, a 1025-2048 kb/s csomagok aránya pedig 21 százalék volt.

„Az év első hónapjaiban a legtöbb távközlési szolgáltató jelentősen növelte szélessávú internet csomagjainak sebességét. Az internettel most ismerkedő, potenciális új előfizetők számára azonban a kedvező havidíj sokkal fontosabb tényező a szolgáltatás megrendelésénél, mint a nagy sávszélesség. Az ügyfelek ezen igényét felismerve döntöttünk egy új, belépő szintű ADSL csomag kialakítása mellett” – mondta el Szathmári Géza, a GTS-Datanet ügyvezető igazgatója. „Távlati célunk, hogy a saját eszközeinkkel elősegítsük a hazai internet penetráció további intenzív növekedését” – tette hozzá.

További újdonság a bármely lakossági Yo! Neked csomag mellé megrendelhető Yo! Duma átalánydíjas telefoncsomag. A Yo! Duma előfizetői a nap bármely szakában 0 Ft-ért hívhatnak bármely belföldi vezetékes számot, mindössze 2300 Ft-os bruttó havidíj ellenében. A Yo! Duma szolgáltatással a GTS-Datanet azoknak kíván kedvezni, akik tervezhető telefonköltségeket szeretnének, de emellett továbbra is sok hívást bonyolítanának vezetékes telefonjukon keresztül.

A Yo! Neked előfizetők ráadásul tovább csökkenthetik távközlési költségeiket azzal, ha a Yo! Neked internet- és telefonszolgáltatást rokonaik, barátaik, ismerőseik számára ajánlják. A GTS-Datanet 2007. április 2-től indult akciója keretében egy havi díjat elenged minden olyan lakossági ügyfelének, aki egy új Yo! Neked! előfizetőt hoz a cégnek. Így ha valaki 12 barátját meggyőzi, hogy a GTS-Datanet szolgáltatását válassza, akár egy teljes éven át ingyen internetezhet.

A GTS-Datanet Yo! Neked csomagjai jelenleg Budapesten, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Sopronban, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen, Tatabányán és Zalaegerszegen érhetők el.
Kulcsszavak: GTS Datanet DSL ADSL

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36