MENTA: Kormányzati reformok és informatika
A MENTA idei fő témája a kormányzati reformok és az informatika kapcsolata lesz, ezen belül külön szekció foglalkozik majd az egészségügy és az informatika kapcsolatával, valamint a kormányzati informatika korszerűsítésével, a kritikus infrastruktúrák védelmével és az előrelátható kormányzati informatikai beruházásokkal. Emellett még két fontos téma körbejárására vállalkoztak a szervezők: az egyik az iparágat jellemző konvergencia, amely a telekommunikáció, a média és az informatika közös fejlődési irányait vizsgálja, a másik pedig a multinacionális cégek és a hazai kis- és közepes vállalatok együttműködési lehetőségei. A szekciók és előadások aktív szereplői az IVSZ munkacsoportjai és munkacsoportok vezetői, akik mellett az új elnökség tagjai is megjelennek különböző moderátori, házigazda és témafelelős szerepekben. A Mentán kötetlen formában lehetőség nyílik arra is, hogy az érdeklődők közelebbről is megismerkedhessenek az új elnökség stratégiájával, fő célkitűzéseivel.
A párbeszéd hatékonysága érdekében a hazai infokommunikációs vállalatok vezetői, szakemberei mellett a kormányzat is jelentős erőket vonultat fel az eseményen: a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Miniszterelnöki Hivatal vezetői személyében. A szakmai programmal párhuzamosan az érdeklődőknek kiállítási lehetőséget is biztosít az IVSZ, ahol kiállítóként kitűnő lehetőség nyílik potenciális ügyfelek/partnerek megszólítására és ajánlatok eljuttatására az infokommunikációs nagyvállalatok, KKV cégek közép- és felsővezetőihez.
A MENTA idei helyszíne a soproni Hotel Fagus, a Lövérek erdeiben található új konferencia és wellness szálloda lesz, amely 2005-ben az év legjobb, nem budapesti szállodájának odaítélt Corporate Club díjat kapta a Business Traveller olvasóinak szavazatai alapján, valamint elnyerte "Magyar Turizmus Minőségi Díj 2006" elismerést.
A Mentáról bővebben: http://www.ivsz.net/menta 2007
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.