CapGemini harmadik negyedév: 11 százalékkal nőtt a bevétel
Az információs technológiai és vezetői tanácsadás területén Európában piacvezető francia CapGemini szerdán 2,088 milliárd eurós bevételt jelentett a harmadik negyedévről, 11 százalékkal többet a tavalyi harmadik negyedévi 1,881 milliárdnál.
Szervesen, azaz változatlan valutaárfolyamokkal és azonos csoportösszetételre számolva, 6,2 százalékkal nőtt a bevétel. Mindkét ütem csökkent az első félévihez képest, tükrözve a világgazdasági növekedés valamelyes lassulását.
Továbbra is jól fejlődött a kiszervezések szerzése - vállalatok részére funkcionális feladatok végzése állandó jelleggel -, ebben az üzletágban az új szerződések értéke, 675 millió euró, 66 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál, miközben az összes új szolgáltatási szerződés értéke 23 százalékkal 1,972 milliárd euróra nőtt. Mindazonáltal a megrendelőknél kiszervezett tevékenységekből csak 1 százalékkal nőtt a bevétel szervesen. A technológiai szolgáltatásokból szervesen 9 százalékkal nőtt a bevétel.
Erre az évre 9 százalékos szerves bevétel-növekedést várnak a cégnél.
Az első félévben a CapGemini 168 millió eurós adózott eredményt ért el, 136,6 százalékkal többet a tavalyi első félévi 71 milliónál. Az üzemi eredmény 64,7 százalékkal 229 millió euróra emelkedett 139 millióhoz képest.
A bevétel, 4,397 milliárd euró, 16,2 százalékkal meghaladta a tavalyi első félévi 3,784 milliárdot. Szervesen, azaz változatlan valutaárfolyamokkal és azonos csoportösszetételre számolva, 11,5 százalékkal nőtt a bevétel.
Erőteljesen fejlődött a kiszervezések szerzése - vállalatok részére funkcionális feladatok végzése állandó jelleggel -, ebből származott 1,203 milliárd eurónyi bevétel, szervesen 13 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A technológiai szolgáltatásokból szervesen 15,4 százalékkal nőtt a bevétel.
Tavaly a CapGemini 293 millió euróra növelte az adózott eredményét a 2005-ös 141 millióról. Az üzletmenet a második félévben jelentősen felgyorsult az általánosan erős gazdasági növekedésnek és a vállalati funkcionális tevékenységek szaporodó kiszervezésének köszönhetően: az adózott eredmény 222 millió euróra ugrott az első félévi 71 millióról.
Tavaly az üzemi eredmény 334 millió euróra nőtt a 2005-ös 214 millióról, az aránya 6,8 százalékra javult 3,2 százalékról.
A bevétel 7,7 milliárd euróra gyarapodott 6,954 milliárdról.
A cég 2004-ben még 359 millió eurós veszteséget szenvedett adó után, a 2003-as, 197 millió eurós hiány után.
A 2005-re elért fordulathoz átalakították a veszteséges észak-amerikai tevékenységet, és szorgalmasabban keresték a világ nagy vállalatainak kiszervezési megbízásait, informatikai feladatok folyamatos végzésére. A CapGemini tevékenységének egyharmada zajlik az Egyesült Államokban, mióta 2000-ben megvette az Ernst & Young megfelelő részlegét.
A CapGemini Magyarországon 1994. májusban kezdte meg működését, a T-Com (akkor még Matáv) ügyfélszolgálati és számlázási rendszerét alakította újjá, majd a rendszert kiterjesztették a regionális igazgatóságokra is. Ügyfélköre később a Pannon GSM-mel bővült.
Kapcsolódó cikkek
- Advantest első féléve: csökkent a profit
- AMD: növekvő forgalom, vártnál kisebb veszteség
- A Samsung tartja nyereségszintjét
- Vodafone: több új szolgáltatás a következő napokban
- A Getronics első féléve: több mint kétszeresére nőtt a veszteség
- GTS Datanet: 14%-os árbevétel-növekedés
- FreeSoft I. félév: megduplázott veszteség
- A Deutsche Telekom második negyedéve: 40 százalékkal csökkent a profit
- Magyar Telekom, I. félév: 7,5 százalékkal kisebb eredmény
- A Nokia második negyedéve: 148 százalékkal nőtt a profit
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).